Bár a politikai napirendet döntő részben idén a koronavírus-járvány határozta meg, a hazai közéletet figyelemmel követők 2020-ban is találkozhattak igazán nagy botrányokkal, kínos lebukásokkal, amelyek ideig-óráig mégis képesek voltak tematizálni a közbeszédet.
"Nem a bűnt védem. Egy embert, aki bűnt követett el. Sokakat megkísért az ördög" – ezzel kezdte az RTL Klubban Mester Csaba annak megvilágítását, hogy miért vállalta el Kaleta Gábor, volt perui nagykövet jogi védelmét.
Megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte a sajtóinformációk szerint gyermekpornográfiával vádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, miután a testület zárt ülésen tárgyalta az esetet.
Az Index információja szerint egy dél-koreai oldal lefülelése buktathatta le Kaleta Gábor volt magyar nagykövetet. Kaleta számítástechnikai eszközein az ügyészség szerint 19 ezer gyermekpornográf képeket tárolt.
Ahhoz képest, hogy ilyen súlyos, Magyarországot érintő diplomatabotrányra nem derült fény az elmúlt 30 évben, gyakorlatilag csak kérdések sorakoznak a perui volt nagykövet, pontosabban limai tiszteletbeli konzul, korábban a Külügyminisztérium szóvivőjeként sikeres Kaleta Gábor pedofilügyének elhallgatása során. - írja a hirklikk.hu.
Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, a volt limai nagykövetről, "Kaleta Gáborról szóló híradások okán" - közölte Mesterházy Attila, a bizottság szocialista alelnöke hétfőn az MTI-vel.