Mindenképpen lesz előválasztás, ha kell, polgári engedetlenség által - így reagáltak az ellenzéki pártok arra a hírre, hogy a kormány őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet. Az előválasztást szervező civilek képviselője szerint előre is hozhatják az eseményt nyárra, ugyanis ha futballmérkőzéseket lehet rendezni, az ellenzéki eseménynek sem lehet akadálya.
Bejárta a magyar médiát Lázár mondata: „A keleti vakcinák eddig hatszázezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig húszezer magyar ember veszítette el az életét.” Ez a mondat méltó Lázárhoz, aki szerint, mint tudjuk, „kinek mennyije van, annyit is ér”, satöbbi.
Tavaly év végén készült el a német-francia ARTE televízió dokumentumfilmje, mely feltárja Európa lakosainak hogyan működik az Orbán által kialakított hibrid politikai rendszer.
Harmadik fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat Az 1989. október 23-án kikiáltott 3. Magyar Köztársaságot a Fidesz - élén a pártelnök/miniszterelnökkel, valamint a csatolt KDNP-vel - elárulta, és a 2012. január 1.-i hatállyal esküszegéssel elkövetett alkotmányos puccsal életbeléptetett Alaptörvénnyel megbuktatta! (lásd második fejezet: ősbűn!)
Második fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat
A 2010-es országgyűlési választáson a győzelmét, ami a választásra jogosultak mindössze 33.7%-a úgy értelmezte, mint a magyar nemzet által véghezvitt sikeres forradalmat, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításáról döntöttek.
Közös videóval jelentkeztek az ellenzéki pártok március 15-e alkalmából. Kunhalmi Ágnes azzal kezdte, hogy a márciusi ifjaknak is keményen meg kellett küzdeniük a demokráciáért. Az MSZP társelnöke szerint „a demokráciáért minden generációnak, minden társadalomnak újra meg újra meg kell harcolnia”.
Egyre több helyről hallani, hogy a 2002-2010 közötti vezetők, - miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, nagyvállalati vezetők -, ott sündörögnek az "Összefogás" politikai vezetőinek környezetében.
A Civil Választási Bizottság eredetileg az 2019-es budapesti előválasztás megszervezése érdekében jött létre. A sikeres lebonyolítást követően az előválasztás iránti politikai igény nőtt, gyakorlata és eszköztára gyarapodott – írta közösségi oldalán Magyar György.