Több lap is kiemeli cikkében, hogy a magyar ellenzéknek sikerült egységesen felsorakoznia az előválasztás győztese mögött, ezáltal közösen lebonthatják a jelenlegi "korrupt diktatúrát" és együtt elűzhetik a szélsőjobbos miniszterelnököt.
A Terror Háza főigazgatója szerint Márki-Zay Péter külsősként meghekkelte a hat párt megállapodását az előválasztás kapcsán. Tette ezt úgy, hogy nem vett részt ebben a megállapodásban és nem finanszírozója az előválasztásnak - mondta Schmidt Mária a Harcosok Klubja vendégeként.
Mintha legalábbis lenne valódi tétje annak, ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mintha bárkinek is lenne bármikor esélye Orbán rendszerében demokratikusan leváltani Orbánt, úgy elszabadultak az indulatok az ellenzéki előválasztás második fordulójára.
Csaknem 80 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztás második fordulójának első napján. Ez reményt nyújt arra, hogy szombat estig legalább annyian elmennek voksolni, mint az első fordulóban, amikor a részvétel felülmúlta a 630 ezret. Az informatikai rendszert közben több kisebb támadás érte, de ezek nem okoztak jelentős fennakadást.
A román parlament legnagyobb frakciójával rendelkező, ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) beterjesztette kedden saját bizalmatlansági indítványát a Florin Citu vezette jobbközép kormány ellen, arra hivatk