Közel harminc egyenruhás, sárga mellényes, fekete arcmaszkot viselő NAV-os szállta meg hétfőn reggel a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület budapesti Dankó utcai székházát. Szolidaritási akcióval tiltakozik az ellenzék Iványi Gábor meghurcolása ellen.
Saját lánya megélhetéséért is szólalt fel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Országgyűlésben, amikor heves szónoklatban támadt a kormánynak Iványi Gábor egyházának állítólagos kivéreztetése miatt. A lánya, Gyurcsány Anna marketingesként dolgozik az Oltalom Karitatív Egyesületnél - írja a Magyar Nemzet.
Hát kimutattátok, kedves NER. A fogatok fehérjét. Nem átallottátok azokat az emblematikus iskolákat, óvodákat megrabolni, ahol elhivatottan, az életüket erre feltéve mentik a gyerekeket az elkallódástól. Gyerekeket fosztotok ki, amitől még a legpitibb tolvaj is idegenkedik.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint a kormánymédiában indult rágalomhadjárat nem is Donáth László, hanem lánya, a momentumos EP-képviselő Donáth Anna ellen irányul, mégpedig azért, mert megpróbálta megakadályozni, hogy fideszesek fontos posztokat kaphassanak az Európai Parlamentben. - írja a hirklikk.hu.
Nem fasisztázta le Orbán Viktor miniszterelnököt – mondta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke – de szerinte amit a kormány tesz, azt 75 évvel ezelőtt fasizmusnak nevezték. - írja a hirklikk.hu.
A 444.hu vette észre, hogy Iványi Gábor lelkészről, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjéről közölt portrécikket szombati nyomtatott lapjában és az online felületén a New York Times – írja a hirklikk.hu.