A kormány a minimálbér felére rögzítette a közmunkásbért, így annak bruttója idén 116 ezer forint. A közmunkások fizetése évek óta leszakadóban van, mára mindössze az átlagkereset ötöde. A közmunka nem érte el a célját, legalább 80 ezer ember számára nem út a munkaerőpiacra
Múlt pénteken jelent meg a kormányhatározat, amely szerint ezen a héten már azok is részt vehetnek a közfoglalkoztatási programban, akik önállóan is képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Megszűnt a szakképzettekre vonatkozó minden korlátozás. Az ígéretek szerint a kormány megduplázza a közmunka keretét, a jelenlegi 100 ezer helyett 200 ezer vagy még több ember is kaphat az államtól munkát. Vajon érdemes-e alulfizetett állami munkahelyekre terelni azokat, akik néhány hónap múlva önállóan is elhelyezkedhetnének?
Vécsei László polgármester a múlt hét végén felhívást tett közzé, amelyben a lakosság segítségét kérte a falu parkjainak, köztereinek rendbetételére, amelyet az önkormányzat rendelkezésére álló három közmunkás nem tud úgy gondozni, ahogy azt szeretnék. - írja a feol.hu.
Egyre több a munkanélküli, a gazdaság csak lassan indul, de kezd körvonalazódni, hogyan fog segíteni a kormány azoknak, akiket a gazdaságvédelmi akcióterv sem tud megmenteni a munkanélküliségtől. - írja a blikk.hu.
Miközben az európai országokban egyre-másra jelentik be a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság miatt rohamosan emelkedő munkanélküliség hatásait ellensúlyozandó segélycsomagokat, vészterveket, Magyarország egyelőre a cégek megmentésével van elfoglalva. - írja a merce.hu.
Kevesebb a közmunkás, emiatt csökkentették a kistelepülési önkormányzatok által szétosztható tüzelő mennyiségét – panaszolják polgármesterek. Pedig úgy látják, rászoruló nem lett kevesebb. - írja a propeller.hu.
Az ország egyik legszegényebb járásában található 800 fős Szamossályi 2010-ben saját idősotthont nyitott, mert úgy látta az önkormányzat, hogy a faluban és a környező településeken egyre több a gondoskodásra szoruló idős és demens beteg. Az Abcúg cikke, Mizsur András írása.
Imre Rolandot örökös kudarc és kirekesztés érte a tanulmányai alatt, ám a kitartása megvolt, és szerencsében sem szűkölködött. Most a Corvinus mesterszakos hallgatója, vezetésszervezést tanul. Sok idő kellett elhinnem magamról, hogy képes vagyok erre, de most már tudom – mondja a Baranya megyei Hidasról származó Imre Roland, aki a helyi német nemzetiségi általános iskolába járt. Igen ám, de ebben az iskolában a cigányoknak nem tartottak nyelvórát: amikor jött a németóra, le kellett menniük az alagsorba, úgymond korrepetálásra.
Egyszeri extra juttatást adna a közmunkásoknak az Orbán-kormány: egységesen megkapnák az egy havi bér 90 százalékát, vagyis bruttó 73 377 forintot, tudta meg a hvg.hu, az erről szóló jogszabály-módosító javaslatot már ki is dolgozta a belügyi- és az igazságügyi tárca. - írja a propeller.hu.