Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Feljelentést tesz gyűlöletbeszéd és közösség elleni uszítás miatt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a fideszes Horváth László és a Mi Hazánk színeiben politizáló Dúró Dóra független országgyűlési képviselő ellen.
A New York-i milliárdos Michael Bloomberget össztűz alá vették vetélytársai a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok szerda esti országos tévévitáján, amelyet az NBC televízió szervezésében a nevadai Las Vegasban rendeztek meg.
Nevadában, ahol a demokraták a héten, szombaton tartják a jelölőgyűléseket (caucus), a párt elnökjelöltségére pályázók elismerték, hogy Bernie Sanders győzhet, a többiek csak a második, harmadik helyért vetélkednek - jelentette internetes oldalán a Politico című amerikai lap hétfő este.
Az LMP szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett klímavédelmi intézkedéseket már régen meg kellett volna tenni, azok nincsenek összhangban a jelenlegi kihívásokkal - mondta Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, a volt limai nagykövetről, "Kaleta Gáborról szóló híradások okán" - közölte Mesterházy Attila, a bizottság szocialista alelnöke hétfőn az MTI-vel.
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Republikánus szenátorok érveltek vasárnapi nyilatkozataikban a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán pénteken leadott voksuk mellett.
Az LMP közérdekű adatigénylések sorát nyújtja be, hogy megtudja, mennyibe kerül és mivel jár majd az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom regionális központjának Budapestre költözése - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint a társadalombiztosítási törvény közelmúltban végrehajtott módosítása miatt nagyságrendekkel emelkedhet azoknak a száma, akik az egészségügyi ellátás hiánya miatt vesztik el életüket - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten.
Akinek több jutott, annak kötelessége segíteni annak, akinek kevesebb - mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, amikor képviselőcsoportjának karácsonyi ajándékcsomagjait nyújtotta át rászorulóknak a Csak Egyet Szolgálat szociális segítő szervezet központjában.
Donald Trump elnök cselekedetei elérték azt a szintet, hogy indokolt ellene megindítani az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) - mondta az amerikai képviselőház illetékes bizottságainak szerdai meghallgatásán a demokraták által meghívott három jogi szakértő, míg a republikánus törvényhozók által választott jogász ezt nem tartotta indokoltnak.
Az ellenzéket és Sorosékat csak a hatalom érdekli, nem a pedagógusok - közölte a nagyobbik kormánypárt a szombati pedagógusdemonstrációt kísérő ellenzéki pártok nyilatkozataira reagálva az MTI-vel.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint azért kellett kiírni a decemberben esedékes előre hozott választást, mert az eddigi parlament megakadályozta a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntés végrehajtását.
Számos kerületben hangos viták kísérik az új, immár ellenzéki többségű városvezetés munkáját. Legutóbb a Momentum háborodott fel azon, hogy Újbudán és az Erzsébetvárosban is megbízást kapott Czeglédy Csaba ügyvédi irodája. Tatabányán viszont a Mi Hazánk szavazott együtt a Fidesszel, ám az ellenzéki párt elnökhelyettese szerint ez nem jelent együttműködést.
Az európai szociáldemokraták a nemek közötti egyensúly érdekében csak a román női jelöltet támogatják az új Európai Bizottságba - értesült a Politico című amerikai lap európai ügyekkel foglalkozó internetes kiadása.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez, azt kérve tőlük: saját településükön, ha ellenzékben dolgoznak is, azt támogassák, ami jó az adott városnak vagy falunak - közölte az Origo, a Bereznai Csaba képviselő által a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levél alapján hétfőn.
A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak - mondta László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az ellenzék XI. kerületi közös polgármesterjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gyula Fidesz-KDNP-s polgármestere büntetőfeljelentést tett rágalmazás miatt korábbi fideszes párttársa, volt alpolgármestere ellen. A Fidesz választókerületi elnöke az MTI-vel közölte: töretlen a bizalmuk a gyulai városvezetésben.