Jó magyar szokás szerint vannak emberek aki mást is csinálnak ott, ahol esznek, vagy fűrészelik maguk alatt a fát - tisztelet a kivételeknek.
Egy biztos Orbánnék szerint az ország lakossága nem nagykorú!
Van ilyen?
...egy létező világ!
És nem is akármilyen. Ez nem egy kötekvő legyintés, hanem jól kimért horog, amitől keményen összekoccan Európa erős emberének a foga.
Az ügyészi szervezet mai gyűlésén a kormányfő megtartotta 2030-ig tartó programbeszédét - írja a Hafr Blog.
Kozák Márton a Magyar Narancs legfrissebb számában hosszan elemzi, miért megfontolandó Haraszti Miklós azon javasolata, hogy az ellenzék egységesen követeljen arányos választási rendszert, ha pedig követelése nem ér célt, fontolja meg a bojkottot.
A Közút dolgozik a maga tempójában, miközben szinte az összes arra közlekedővel kiszúr.
Élete legfenyegetőbb beszédét tartotta ma Orbán Viktor a Legfőbb Ügyészségen.
Orbán Viktor nem nagyon foglakozik olyasmivel, mint a „megbukás művészete”, sőt még a kósza gondolatát is elveti ennek a számára oly kellemetlennek tűnő eseménynek.
Nem lehetünk ennyire gyatrák és senkik, akikkel azt lehet csinálni amit akarnak, mert sokkal fontosabb a bólogatás jutalma, mint a szabad élet kockázata.
Meghallgattam egy beszédet.
Na, jól kipereskedtem magam erre a hétre, foglalkozzunk kicsit nettó politikával - írja a Tuareg Blog.
Döbbenten olvasom a vs.hu cikkét.
A tűzszerészek serényen dolgoznak, ám ha bármelyik politikai vagy gazdasági bomba működésbe lép, a kormányzópárt darabokra hullhat - írjás Alfréd a Szegedi Kattintós blogról
A nemzeti összetartozás másnapján.
Azt már többé-kevésbé megszoktuk, hogy Orbán pirulás nélkül képes bármikor és bármilyen témában hazudni, nagyjából úgy, mint egy sebesült bolgár partizán a fogságban, de mindezt eleddig jobbadára belföldi használatra szánta.
Az édesanyával kampányolni minimum gyalázatos!
Szijjártónak nem válaszolt Obama és Clinton még Trump sem.
Ismét lehet állami támogatásból hűtőt venni, meg van mentve a magyar.
Egy "zöld" és "antiglobalista" párt mi az ördögöt csinálna a mai premodern Magyarországon?
Először azt hittem rosszul látom és hallom az emelés mértékét - írja a András a GÉPNARANCS-on.
A demokratikus ellenzék előbb öngyilkosságot követett el, aztán kiugrott az ötödikről, és most éppen egy nejlonzacskóval a fején fojtogatja magát.
Pedig ez a műsorsáv maradt még meg a „régiből”, s most ezt is fölszámolták - írja a Népszabadság.
Amikor jó tíz napja megírtam a "Paksi szájbarágó" című blogom, nem gondoltam, hogy ilyen hamar, ilyen komoly helyről kapok muníciót a blog folytatásához.
Mindenki tudja: A jövő záloga a gyermek!
Azt hiszem az utolsó szocialista oligarcha szállodájába keveredve nézem a kis képernyős száz éves TV-t. Persze csak a M1,2,4 Duna 1,2, RTL és TV2-t lehet fogni.
Halász János a Fidesz frakció szóvivője egyszerűen lelkileg és fizikailag összecsinálta magát, amikor az általa elhazudott üggyel kapcsolatban megjelent Forrai Richárd érintett és kérdezni próbált.
Orbán a napokban válságtanácskozást hívott össze, megismerve az első negyedéves GDP adatot, amely az utolsó helyre volt elég Európában - írja a HaFr Blog.
Csak a szégyen - Kácsor Zsolt írása a Népszabadságban.
Orbán kegyence, akit a mi pénzünkből béleltek ki, és aki csak és kizárólag emiatt lehet a Corvinus rektora, úgy gondolta, megfenyeget mindenkit, akinek nem tetszik, hogy lopnak.
Vajon Mészáros mennyit hoz vissza?
Az MSZP a legdemokratikusabb párt, nem azért mert ilyenek szeretnének lenni, hanem a társadalom figyelő szeme lassan 25 éve követi minden egyes lépését és nem talált olyat, ami a demokratikus működést sértené.
Csak ott takarítanak, ahol, a "pap táncol".
Kössünk egyszerű társadalmi szerződést!