Egyetlen vádlott sem tett vallomást a KSE ügy tárgyalásán a Szegedi Járásbíróságon, így továbbra is talány, hogy hová tűnt több mint 800 millió forint a kecskeméti önkormányzat sportegyesületek fenntartó cégéből. A bíróságon ennek okán felolvasták a vádlottaknak a nyomozati szakaszban tett vallomásaikat.
Ma lesz Szegeden az első bírósági tárgyalása annak a kecskeméti ügynek, amelyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják a Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető (KSE) Kft. egykori ügyvezetőjét és marketingigazgatóját, mindezt az MSZP Demokrácia Központjának feljelentése nyomán.
December 1-jén kezdődött volna a Szegedi Járásbíróságon a kecskeméti önkormányzat sportcégének korrupciós büntetőügye, amelyben hat személy ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Betegség miatt azonban csak 2017-ben lesz az első tárgyalás. A cégből 452 millió forintot emeltek ki fiktív számlákon keresztül, a beszállítók pedig további 335 milliót követelnek.