Akkor még semmi rosszra nem gondoltak az egyik vidéki tűzoltólaktanya dolgozói, amikor felsőbb szinteken egyszerűen elkérték a légkondicionálóra félretett 15 millió forintjukat, mondván, majd ők intézik a dolgokat.

Aztán meglepődve látták, hogy a berendezés nagyon nem akar érkezni, de a katasztrófavédelem megyei igazgatósága közben vett magának két kisbuszt.

Ez csak egyetlen epizód abból a végtelen drámából – de akár állóháborúnak is nevezhetjük –, ami a tűzoltók és a katasztrófavédelem között zajlik évek óta, és ami mostanra odáig vezetett, hogy a tűzoltók szerint nagyjából vége a szakmának, a „családnak”, mert ez már nem az, ami régen volt.

Sok tűzoltóval beszélt az Index újságírója az elmúlt hetekben, sokan viszont visszautasították a megkeresésüket arra hivatkozva, hogy félnek, nem mernek szóba állni újságíróval, mivel a tűzoltóságoknál mindenkinek alá kellett írnia, hogy lehallgathatják őt és a családtagjait is.

Régen a tűzoltók az önkormányzatok alá tartoztak, a gazdálkodásuk elég szabad volt, például favágással elég sok pénzt össze tudtak szedni, amiből aztán közösen eszközöket, tűzoltósági autókat vásárolhattak maguknak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) létrehozásával, majd a tűzoltóság 2012-es államosításával minden megváltozott.

A tűzoltók bekerültek Pintér Sándor és a Belügyminisztérium (BM) alá, a megyei parancsnokok többségét leváltották, a helyükre exhatárőröket, katonákat ültetett Bakondi György országos főigazgató. Minden „tűzoltóság” felirat „katasztrófavédelem”-re cserélődött, még a tűzoltómúzeum és a tűzoltózenekar is nevet váltott.

Minden iszonyatosan központosított és a sok OKF-es főnök miatt vízfejű lett.

Úgy lehetsz tűzoltótiszt, hogy fogalmad sincs semmiről, a poszthoz jár a rangjelzés. Ez hihetetlen feszültségeket szül.

• Ráadásul az államosítás, az „OKF-esítés” anyagilag is keményen érintette a tűzoltókat.

Nincs már 13. havi, nincs év végi pulykapénz, szigorúbb a nyugdíjba vonulás.

A régi rendszerben mint tűzoltóság összeszedtünk egy mikrobuszra való pénzt, megvettük, azzal tudtunk menni dolgozni, mi tartottuk fenn.

Ezt az államosítással elvették, és amikor csapatösszetartóra kölcsön akartuk kérni az OKF illetékeseitől, azt mondták, kilométerenként 110 forintért vihetjük. A saját buszunkat drágábban akarják adni, mintha bérelnénk egyet akárhonnan.

• A portál forrásai egybehangzóan azt állítják, hogy a szakmai véleményüket folyamatosan figyelmen kívül hagyják az OKF-nél, úgy lettek kitaszítottak, hogy közben ők kockáztatják az életüket.

Amikor az új védőruha próbáján bőrpírt szenvedett a tűzoltó és azt mondta, hogy használhatatlan, mert szellőzés híján megfő benne az ember, akkor a véleményét figyelmen kívül hagyva is azt a ruhát rendelték meg utána.

A “magyar tűzoltóautó” is rossz konstrukció, és hiába mondták, hogy nem lesz jó így.

Az első hetekben zacskókkal rohangáltunk, hogy összeszedjük a lehulló alkatrészeket. Ráadásul csak a futóműve és a felépítménye magyar, minden más külföldi.

A váltó, a motor, az alváz, a fülke is.

A kiálló csavarok szétszaggatják a ruhánkat. Az elején fékezésnél életveszélyesen berázott, ezt azóta javították. És ez került 135 millióba, amikor egy jól bevált Rosenbauer mindennel együtt 90 millió alatt van.

• Kibeszélni, ellenkezni tilos. Hogy ez eszébe se jusson senkinek, behúzták őket a katonai törvénykezés hatálya alá.
• Ha meghúzzák a tűzoltóautót mentés közben, az új rendszerben kifizettetik velük.

A vétkes fizetése felét letiltják, amíg össze nem jön a pénz. Van, aki emiatt már nem is akar sofőr lenni. Ha eltörik egy eszköz, kifizettetik velük. De nem is akárhogy, nagyjából tíz-húszszoros áron.

Hogy miért?

• Mert az állam közben felépített egy iszonyatosan drágán dolgozó központi ellátórendszert, a Herost.

Valaki azt mondta, hogy a Heros másfélszer annyit kért tőlük, mint amennyiért a városi szerviznek továbbadta a munkát.

Előfordult olyan is, hogy bevitték a megrongálódott autót, majd jött a tételes számla. Rajta a gallytörő rács javításával, 480 ezer forintért. Ez egyrészt szintén nem olcsó, de ez a kisebbik gond. A nagyobbik, hogy az autón amúgy nem is volt gallytörő, mégis rajtuk követelték.

Mindez oda vezetett, hogy iszonyú sokan szerelnek le az utóbbi években. Nemcsak a nyugati határnál, ahol háromszor annyi pénzért tudnak menni lapátolni Ausztriába, hanem már keleten is. Egyszerűen nincs kedvük ehhez, a – mint ők mondják –, szakmaiatlansággal kevert terrorhoz.

gepnarancs.hu