A tej csomagolása is sokat változott az ötven év alatt, kezdetben a literes, vagy kétliteres zománcozott tejeskanna, a tejgyűjtő helyről, majd a zacskós tej, aminek gyártottak még külön kis tartót is, mert, ha egyszer kinyitottad és öntöttél belőle, az előbb utóbb eldőlt és kifolyt az asztalterítőre, mint az akkoriban bizonyos körökben szállóigévé vált „folyjon ki a szömed” című átok.

Aztán Budaörs határában megépült egy valamilyen PACK csomagolásokat gyártó hatalmas üzem és egyszeriben kulturálttá vált a csomagolás, a TEJES DOBOZ fogalmát bevezetve. Magától, saját lábán megállt, mint az akkori fiatalok jó része az iskola után. Volt a tetején egy sarok, mint a Bajza utcán, amit egy ollóval csak le kellett nyisszantani és kicsit megbillentve már folyt is a tej. A legfrissebb nyugati őrületbe a hűtőszekrénybe is már helye volt a tárolására, az ajtóban. Persze ez az árra is kihatott, mert a kezdeti 3 forint helyett ez már tízbe is került literenként.

Én nem iszom sovány, vagy energia csökkentett löttyöt, elég sovány vagyok anélkül is, csak a legalább 2,8-as, de inkább a 3,5-ös jó zsíros, eredeti változatát.

Évek óta (amióta van) a Lidl-ben vettem (bocsánat, a munkamegosztás révén a Nejem vette) a 3,5-ös valami nyugati, esetleg bajor tejet. Szép csomagolással, még talán egy tehén is volt a dobozon, meg gyönyörű zöld legelő. A tartalma jó ízű, benne volt minden, aminek bene kellett lenni, elállt hónapokig akár. Csavaros tetővel, egy mozdulattal nyílt és zárt, de egyszer csak elmúlt, mint a világ dicsősége. Jött helyette viszont kicsit később a jelenleg is (néha) kapható fekete dobozos. A háborús infláció, meg a szankciók, az energiaválság...Kezdjük újra, mert ez marhaság, hogy csak nálunk van kétszer akkora, mint sehol másutt Európában, szóval a kétszáz valahány forintos ár egyszer csak négyszáz ötven-hetvenre nőtt, mint a lerágatlan fű. Az ember szívószál nélkül szívja, de ez sem elég, mert csak pár darabot lehetett belőle venni. Ez is hiánycikk lett. Megjelent viszont a kétszáz valahány forintos „sapkás” tej. Ez ugyan nem 3,5-ös, csak 2,8-as, de a félár mégis vonzóvá teszi.

Persze ez is olyan mint a cukor, épp mindig akkor fogy el, amikor Nejem, vagy én épp arra járunk. Nem akarok összeesküvés elméletet, de biztos van Kubatovéknak, vagy Rogánéknak arra embere, aki figyeli a vásárlási szokásait a kormánnyal szemben (másképp) gondolkodó polgároknak és mire a bolthoz érünk kisöprik az összeset a polcról. Párszor „kicseleztük őket”, úgy tettünk mintha nem is oda mennénk és lecsaptunk az utolsó négyre. Végül is iható. Noszájnak hívják, Magyar termék, hirdeti a kis trikolór rajta. Ennek megfelelően az istennek sem tudtam kinyitni. Van ugyan rajta egy csavarosnak kinéző kupak, de az nem csavarható el. Miután ez nekem nem lehet akadály, nem hátrálok, a favágásban edzett kezemmel,

- Nem engedsz, te szittya magyar! Gondoltam magamban, és letépődött az egész mechanizmus.

Megtanulmányoztam, miután demó ábraként a kezembe került. Rájöttem, hogy ez nem is csavar, csak annak látszik, mint a brüsszeli bombaplakát, hanem csak le kell emelni a tetejét, mint az olajos flakonoknak, amivel viszont a Nejem nem szokott bírni.

- Értem, de akkor minek az a kis kék fogas körvágó benne, ha nem éri el a hermetikusan lezárt alufóliás kiöntő nyílást?

Azon a „hanyatló” nyugati dobozon, ha az óra járásával ellentétes irányba csavarsz egyet, az egyben kibontja azt az alu fóliás záródarabot és öntheted a tejet. Az mindössze egy darabból áll, ez a magyar meg legalább négyből, de a négy sem ér annyit, mint az az egy. Csak rá ne "repüljön a kormánypropaganda arra, hogy:

Ebben is élen járunk Európában! Mi már képesek vagyunk négy elemet is beépíteni a tejes kupakba! (Azt meg majd óriásplakátokon, meg a köztévében lekommunikáljuk, hogy miért jó ez nekünk.)