h i r d e t é s

Deutsch Tamás és Kocsis Máté definiálta a Fidesz valódi ellenségeit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Deutsch Tamás és Kocsis Máté definiálta a Fidesz valódi ellenségeit

2019. május 04. - 08:15

A két fideszes politikus egy lakossági fórumon azt mondta, hogy nem az ellenzéki politikusokat, hanem az újságírókat tartják politikai ellenfeleiknek.

Nem ellenséget mondott, de így is árulkodó volt ez a mondat. Benne volt az is, hogy azokat a sajtómunkásokat, akiknek a Fidesz prominensei nyilatkozni szoktak, nem tartják újságírónak. Csakis mikrofontartó-állványoknak szoktak megnyilvánulni, valódi újságírót emberemlékezet óta nem engednek Orbán Viktor, és a kormánytagok közelébe.

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet most közzétett adatai szerint 2010 és 2019 között látványosan romlott Magyarországon a sajtószabadság helyzete, több paramétert összevetve a 23. helyről a 87. helyre estünk vissza.

Ma még mindig csak kevesen érzékelik hogy a sajtószabadság nem az újságíróknak fontos. Ha a kormányhoz közeli, a hatalomhoz lojális tulajdonosokhoz kerülnek az újságok, a rádiók és a televíziók, akkor ezekben a médiumokban csakis olyan információk és vélemények jelenhetnek meg, amelyeket a kormány jónak tart. Ha minden, vagy majdnem minden sajtóterméket Orbán Viktor barátai és üzlettársai kaparintanak meg, akkor Béla bácsi Balatonborzadályon, és Bözsi néni Dunarettentőn nem tudja meg, hogy Rogán Antal parasztfiú létére fényűző életet él. És nem tudják meg azt sem, hogy Matolcsy jegybankelnök nagy előszeretettel menekíti alapítványokba a közpénzeket, melyek ily módon elveszítik közpénzjellegüket. Ha nincs, aki megírja, akkor nem derül ki az sem, hogy Mészáros Lőrinc – aki gázszerelőként, és nem mellesleg, Orbán Viktor barátjaként kezdte pályafutását – rövid idő alatt az ország leggazdagabb emberévé nőtte ki magát, s Tiborcz István, Orbán Viktor veje, messze a hazai átlagot meghaladó mértékben gazdagodik, a Fidesz holdudvarához tartozó udvaroncok pedig nevetséges bérleti díjért lakhatnak a Budai Várban, luxuskörülmények között.

Ha megszűnik a független, szabad sajtó, vagy még a mostaninál is ritkábban lesz fellelhető, akkor ebben az országban bármit meg lehet csinálni, mert semmilyen disznóságnak, gazemberségnek nem lesz következménye. Ezért az igyekezet, hogy a hatalom jelenlegi urai rátegyék a kezüket mindenre, ami újság, tévé, vagy rádió, és ezért mondhatja Kocsis Máté, valamint a Fidesz többi prominense, hogy a sajtó az ő ellenfelük.

Szerző: Föld S. Péter / hirklikk.hu