A miniszterelnök mindig a kötelező szerénységet hangoztatja, amikor a sikereivel kérkedik. Pl. azzal, hogy más kelet-európai államokkal ellentétben ő stabil-konzervatív tábort tudott kiépíteni és hatalomra juttatni. Makacsságban semmiben sem marad el a kommunista elődöktől. A menekültválságban ugyanakkor a német kancellár fő ellenlábasa, utána pedig az európai politika egyik központi figurája lett, aki sok indulatot kavar. Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezéstől azt kívánja, bárcsak Orbán tudná tartani a száját. Egyben pedig a legveszélyesebb vezetőnek tartja az EU-ban. A Delors-Intézet egyik elemzője ugyanakkor a kormányfőt nevezte a felelősnek a szélsőjobbos német AfD felemelkedéséért.

Ám minél hangosabban vitáznak róla a nyugaton, annál biztosabban ül a nyeregben. Áprilisban alighanem bebetonozza a hatalmát. Hogy ez netán mégsem így lesz, arra négy fiatal politikus szolgál reménnyel, akik életet tudnak lehelni az ellenzékbe. Az egyik a Momentum vezére, ám pártjának csupán Budapesten vannak tényleges támogatói. Török Gábor mégis úgy gondolja, hogy a tömörülés korszerű és még 10 év múlva is a színen lehet, miközben elképzelhető, hogy akkorra az MSZP már eltűnik a süllyesztőben. A másik Szél Bernadett, aki az utóbbi időben a közélet egyik legkedveltebb szereplőjévé lépett elő. 

A 3. Karácsony Gergely, aki ugyancsak népszerű, noha pártja, a Párbeszéd jelentéktelen. Mégis őt választotta közös jelöltjévé a Szocialista Párt és a DK. Kérdés az, hogy a zuglói polgármester plusz szavazatokra tudja-e átváltani támogatottságát a szavazóurnáknál. Végül pedig ott van Vona Gábor, aki évek óta próbálkozik azzal, hogy az egykor radikális, rasszista Jobbikból mérsékelt, ideológián túli erőt kovácsoljon, vagy legalábbis ilyen látszatot keltsen. Az eredmény mérsékelt, de még így is ők alkotják a 2. legerősebb pártot. 

Orbán mérlege - 12 év elteltével - vegyes. Megtisztította a szociális ellátórendszert, csökkentette az államadósságot. Drámai módon javított az adók behajtásának hatékonyságán, ugyanakkor az állami megrendelések révén lojális oligarchák csoportját alakította ki maga körül. Olyan kőgazdag vállalkozókról van szó, akikre a multik helyett rá akarja bízni a stratégiai beruházásokat. Ellenzői viszont korrupcióról beszélnek. Azon kívül a kultúrát a személyi politikát és a támogatásokat illetően is erőteljesen jobbra tolta. A sajtó egyértelműen kormánybarátabb, mint 8 évvel ezelőtt. 

Kapóra jön számára a vértelen ellenzék. Még az is lepereg róla, hogy populistának nevezik, ő maga hívja így saját magát. Számára ez a demokrácia lényege, vagyis azt mondani, amit az emberek gondolnak, illetve azt tenni, amit helyesnek tartanak. Persze jócskán rásegít a népakaratra: közpénzekből finanszírozott propaganda kampányokkal, illetve a nemzeti konzultációkkal. Szemmel láthatólag nagy szüksége van mindenkire, aki „gonosz és veszélyes”. Ez most éppen az EU és a menedékpolitika. Hogy legyőzzék, ahhoz az összes ellenzéki erőnek össze kellene fognia az egyéni körzetekben. Ám hogy utána miként tudnának egymással zöldágra vergődni ezek a pártok, az csupán az egyik rejtély volna.

Forrás: b1.blog.hu