Egyelőre nem veszik vissza Szájer József címzetes egyetemi tanári címét
Ereszcsatornát lobogtatva bírálta a kormánypártokat a DK egyik politikusa a Parlamentben.
A Szájer-botrány utáni első ülésen az ellenzék élesen kritizálta a keresztény és konzervatív értékeket magának valló kurzust. A kormányoldal szerint a jobboldalon vannak következmények, ellentétben a baloldallal, ahol nincsenek. Szájer József, a Fidesz egyik alapító tagja továbbra is címzetes egyetemi tanár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Az ATV Híradónak az egyetem azt írta: a veszélyhelyzet miatt online ülésezik a Szenátus, így pedig személyi kérdésekben sem dönthetnek.
Egyelőre nem veszik vissza Szájer József címzetes egyetemi tanári címét
Ereszcsatornát lobogtatva bírálta a kormánypártokat a DK egyik politikusa a Parlamentben. A Szájer-botrány utáni első ülésen az ellenzék élesen kritizálta a keresztény és konzervatív értékeket magának valló kurzust. A kormányoldal szerint a jobboldalon vannak következmények, ellentétben a baloldallal, ahol nincsenek. Szájer József, a Fidesz egyik alapító tagja továbbra is címzetes egyetemi tanár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az ATV Híradónak az egyetem azt írta: a veszélyhelyzet miatt online ülésezik a Szenátus, így pedig személyi kérdésekben sem dönthetnek.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese azzal vágott vissza, hogy "azok után, hogy megtűrik soraik között a kokainos korrupcióval kérkedőket, az antiszemitákat, azok után, hogy az ország képébe hazudtak, hazudott ön is a statisztikákkal kapcsolatban, azok után, hogy kamumentősöket emlegetett az ország házában is, semmilyen alapjuk arra, hogy erkölcsi ügyekben bárkit is számon kérjenek."
Egy héttel ezelőtt robbant ki a Szájer-botrány. Azóta a Fidesz-alapító lemondott mandátumáról, kilépett a Fideszből, és lemondott tisztségeiről. Megtartotta azonban címzetes egyetemi tanári címét a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Az ATV Híradó megkereste az intézményt. Azt kérdezték: visszavonják-e ezt a címet Szájer Józseftől. Válaszában az egyetem azt írta: a veszélyhelyzet kihirdetése óta online tartják a szenátus üléseit. Az intézmény – a felsőoktatási törvényre hivatkozva – hozzátette: személyi kérdésekben ilyenkor nem hozhatnak döntést, így a legközelebbi ülés napirendjére sem kerülhet a kérdés.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál is keresték, hogy tervezik-e az érintett törvény módosítását. A szaktárca kitérő választ adott, és annyit írtak, hogy "azon dolgoznak, hogy az oktatás a veszélyhelyzet alatt is biztonságosan és hatékonyan folytatódjon". (atv.hu)