Utoljára a hatvanas évek elején jártam a nagymamámmal éjféli misén, nincs emlékem már róla, azóta sokat változott a világ, nincs már nagymamamám, sokan elmentek az ismerősök közül, én is megöregedtem. Azonban a kíváncsiság és a megismerés vágya csöppet sem csökkent bennem. A televízió képernyőjén több alkalommal láttam már éjféli misét, nagy nevek által celebrálva, mit mondjak, nem érintett meg, maradtam az ateizmusom mellett.

Idén nem tudom miért és nem tudom, hogy mitől jött a gondolat, hogy menjek el valamikori lakhelyem egyik templomába az éjféli misére.
A Szent Kereszt Plébánia, Mór egyik jellegzetes, mondhatnám meghatározó épülete, amelyet a katolikusok a reformátusoktól szereztek vissza, formája, belső világa egyszerűen szép és impozáns. Valamikor régen még a ministráló osztálytársaimmal felszöktünk a harangtoronyba is.
Ismertem Kiss János tisztelendő urat, aki 1975-től 86-ig vezette a plébániát, nagy tekintélyű, művelt, és emberszerető volt, sosem felejtem el rácsodálkozásait, kérdéseit, nevetését és tudását, amelyet mérhetetlen alázattal jelenített meg, többször hosszasan beszélgettünk a néhai Dr. Kuchár Ferenccel együtt.

Ezen előzmények után mentem el az éjféli szent misére. Reflexszerűen megszámoltam a jelenlévőket nagyjából 240-n voltak, az első meglepetésem az volt, hogy döntően fiatalok, többségükben 30 alatt.
Mikor Ambrózy Tamás és a segítői megkezdték a szent misét, azt gondoltam ez is úgy fog zajlani, mint az eddig a képernyőről látott összes előző.

Ez már a bejövetelnél is megcáfolódott, mert a láthatóan súlyosan influenzás plébános nem kis erőfeszítést tett annak érdekében, hogy bemutassa a szent misét. Számomra éppen ettől lett az egész mélyen emberi, éreztem, hogy ebben a fiatal plébánosban valóban jelen van a hit, nem pózolt nem játszott a tömegeket mozgató retorikai szabályok szerint, orrot fújt, imádkozott, és hatott, érezhetően jelen volt a karizma és benne az ember, a számomra hiteles ember!

Mint már írtam, ateista vagyok, tehát adva van a viszonyom a hithez, és külön a valláshoz, és az egyházhoz, a hitet végtelenül tisztelem, különösen akkor, ha elfogadják, hogy  magam hitetlen vagyok. Magával a vallással vannak problémáim, de mint a történelem részét elfogadom, bár nem szeretem. Az egyház, legyen az bármelyik, az egy nem szeretett, külön fejezet az életemben.
A leírtak miatt is volt érdekes Ambrózy Tamás plébános szent miséje, volt benne bátorság és dinamika. A szeretet ünnepére két példát hozott, egyik sem volt magyar, egyet USA sport történetéből, a másikat pedig az első világháború nyugati frontjáról. A mai politikai kurzus nem tűri, sőt fegyelmezi és bünteti a másságot akár törvényileg, akár csak verbálisan.
Móron a Szent Kereszt Plébánia kivetítőjén, az igehirdetés alatt, megjelent két fekete ember,  és a hír: 

2017. december. 20. - Az NBA TV tegnapi adásában kibékült Magic Johnson és Isiah Thomas - előbbi elmondta a Detroit Pistons legendájának, hogy elnézést kér, ha megbántotta, és azért, mert nem voltak olyan jó viszonyban az utóbbi évtizedekben, miután a 80-as évek elején még kifejezetten szoros kapcsolatuk volt.
A hír a megbékélést, a kibékülést, a szeretetet, a megbocsájtást, és isten támogató jelenlétét volt hivatott alátámasztani.

A plébános egyszerű szavakkal magyarázta el isten mibenlétét, és Krisztus szeretetének lényegét, a mód és a tartalom engem, mint ateistát is megérintett, főleg azért mert lelkemből fakadóan utasítom el a másság diszkriminalizációját, a szeretet és az igazság kisajátítását. Nem tudom, hogy a jelenlévők mennyiben értették meg a plébános metakommunikációját, az azonban biztos, hogy nekem azt üzente, hogy nem szűnt meg a szeretet.
Cseri Kálmán igehirdetésének szavai jutottak eszembe olvasmányaimból:

„Mit jelent ez, hogy Isten féltőn szerető Isten? Ő nem magát félti, hanem az Ő népét. Önmagát nem kell féltenie semmitől, mert Ő mindig, öröktől fogva mindörökké ugyanaz. Ő nem változik, és őt nem veszélyezteti senki és semmi. Nem magát félti a Mindenható, hanem az övéit, az Ő népét. Mitől? Attól, hogy újra és újra erősen hat rá az a kísértés, hogy hasonuljon a környezetéhez, és ezzel az identitását veszítse el. Újra és újra kísérti őt a körülötte levő világ, hogy lépjen ki az Úrral való szövetségből. Újra és újra az a vád éri, hogy micsoda beszűkült, szegényes törekvés ez, hogy a te szövetséged az Úrral kizárólagos nem szabad abból kizárni senkit, nyitottnak kell lenni.”

A két fekete sportoló esete jól példázta a plébános szavait.

A második példa, az első világháború nyugati frontján kitört karácsonyi spontán béke, a keresztények számára ugyancsak isten mindent átható erejét és képességét volt hivatott igazolni.
Az igehirdetés után eljöttem, mivel annak megértéséhez olyan hit kell amivel én nem rendelkezem, azonban az éjféli mise igehirdetése után megnyugodva jöttem el, azért mert módom volt látni egy szigetet ebben az idegen gyűlöletre hergelt országban találkozhattam a szeretetben fogant józan ésszel!