Eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa
Június 30-án vagyis csütörtökön jár le a szerződése a Debrecen 108-szoros válogatott labdarúgójának, Dzsudzsák Balázsnak a Lokinál.
Állítólag pénteken fogják bejelenteni, hogy a DVSC legismertebb játékosa folytatja-e karrierjét nevelőklubjában. A Blikk információi szerint marad, de nem olyan komoly, többmilliós fizetéséért, mint eddig.
– Eleve azért jöttem haza két éve, mert a Debrecenben akarom befejezni a pályafutásomat – nyilatkozta korábban Dzsudzsák Balázs.
– De, ahogy már mondtam, soha nem lehet tudni, mikor jön egy telefon egy jó ajánlattal. Nem elképzelhetetlen, hogy ismét külföldre kerüljek. Ugyanakkor azt is bevallom, hogy 35 évesen már nem szívesen vált az ember.
Fontos változásokat jelentett be hétfőn az NB I-ben legutóbb újoncként hetedik helyen végző DVSC focicsapata, az egyesületnél bemutatták az új vezetőedzőt és a tulajdonosi kört is. A kispadra a spanyol Joan Carrillo helyére a DAC-tól távozó portugál Joao Janeiro ül majd le, aki hazánkban korábban a Szegedet és a Kisvárdát irányította.
Az új tulajdonosi kör, az NSE Sport Invest Kft. – amely az anyaklub, a DVSC Zrt. részvényeit vásárolta meg – nem feltétlen tartaná meg a Debrecen idősebb játékosait és inkább a fiatalokra építene, de ennek a koncepciónak nem esik áldozatául a 35 éves csapatkapitány, aki a jövő nyártól akár sportvezető is lehet a Lokinál. (Blikk)