Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte az 1 920 985-öt kedd reggelre, miközben világszerte 119 686-an vesztették életüket a Covid-19-ben, és 453 145-en gyógyultak meg a betegségből - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből.
A közlemény szerint a tárca Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma összesen 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, felületfertőtlenítőt ellenőrzött.
Dr. Závori László budapesti orvos hosszú évek óta külföldön végzi gyógyító munkáját. Dolgozott már Nagy-Britanniában, Salisburyben, jelenleg Kínában, Shanghai egyik kórházának sürgősségi osztályán tevékenykedik, hónapok óta feszített munkarendben.
A véradásra feltétlenül hozza magával Személyi Igazolványát és TAJ-kártyáját. A Komárom-Esztergom megyei véradások mellett, a tájékoztatót is olvashat a kororonavírus járvány ideje alatt a véradás hogyanjáról.
Az új koronavírus terjedésével megjelentek a tévhitek is, ezeket cáfolja meg és a betegséggel kapcsolatban néhány alapvető kérdést is tisztáz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) összeállítása, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készítettek.
A 2019 őszétől Ausztrália keleti részén pusztító bozóttüzek füstje 417 halálesetet okozott és 1124-en kerültek kórházba szív- és érrendszeri, 2027-en pedig légzőszervi problémák miatt - ismertették az adatokat egy hétfőn publikált tanulmányban ausztrál kutatók.
Az Imperial College London kutatói készítettek egy szimulációt a vírus várható lefolyásáról az USA és Nagy-Britannia esetében. Ez alapján két alapvető stratégiát lehet megkülönböztetni a vírus kezelését illetően és egyik sem lesz fájdalommentes. A kérdés inkább csak az, hogy melyik kezünkbe harapjunk.
A további, frissített szakmai ajánlások is megerősítik, hogy jelenleg nincs olyan tudományos bizonyíték, ami ellenjavalttá tenné az ibuprofén használatát a COVID-19 megbetegedés tüneteinek kezelésére