A nemzetközi adományozásnak mára hatalmas intézményrendszere lett, dollármillárdok mozognak így évente. Viszont ahhoz képest, hogy mennyi pénzről van szó, még mindig sokszor meglehetősen véletlenszerűen és ellenőrizetlenül adakozunk. Lehet hatékonyabb a jótékonykodás? Erre keresi a választ a hatékony altruizmus mozgalma - írja a 444 hírportál.

Ahogy a XX. század folyamán fokozatosan a világ összes országának életmódja megismerhető lett mindenki számára, úgy lett végleg világos, hogy hatalmas életmódbeli különbségek mentén szakadt ketté a bolygó. A világ szerencsésebb felére születettek közül évtizedek óta sok milliónyian próbálnak jótékonykodva segíteni a szerencsétlenebbeken, és persze némileg csökkenteni saját bűntudatukat. A jótékonykodás köré hatalmas intézményrendszer épült ki, államok, világszervezetek és civilek együttműködve elképesztő mennyiségű pénzt juttatnak évről évre a világ legszegényebb országainak. Nem minden eredmény nélkül: a segélyekből sikerült számos országban növelni az iskolába járók számát, rengeteg embert tiszta vízhez juttatni vagy rettegett betegségeket visszaszorítani.

De

Ezek a nagy szervezetek, disztribúciós hálózatok fölszívják a jótékonykodó gazdagok pénzét, de vajon honnan tudhatjuk, hogy tényleg elég hatékonyan segítenek-e? Hogy tényleg eljut-e a segítség oda, ahol a legnagyobb szükség van rá? A hatékony altruizmus (effective altruism) mozgalom célja éppen az, hogy gondolkodjunk a jótékonyságról és minél ésszerűbben adjunk. A mozgalom egyik legismertebb figurája a skót filozófus, az Oxford Egyetemen oktató William MacAskill, aki idén nyáron könyvet is írt a hatékony jótékonykodás alapelveiről. A tegyél jót jobban: Hogyan segíthet a hatékony altruizmus, hogy megváltoztasd a világot című könyv azt állítja, hogy amikor jótékonykodunk, egyáltalán nem úgy járunk el, mint mondjuk amikor befektetjük a pénzünket. Egy befektetés előtt jellemzően szakértőkkel konzultálunk, információkat gyűjtünk a szereplőkről, utánakérdezünk a könyvelésüknek, megnézzük, mennyire működnek átláthatóan, hogy teljesítenek a piacon.

Szomáliai szárazság (Roberto Schmidt / AFP)

A jótékonykodásnál azonban a legritkább esetben járunk el ilyen körültekintően. És ez nem elsősorban a csaló- és kamuszervezetek miatt probléma, azok szerencsére elég kevesen vannak, és idővel úgyis lebuknak.  Hanem rengeteg a nem hatékonyan működő, pazarló szervezet, amely a folyamatosan érkező adományokból vegetál, és aztán még olyan szervezetek is vannak, amelyek ugyan érdemi munkát végeznek, de mégsem elég jót, nem ott és nem úgy segítenek, ahol és ahogyan a legjobban kellene. Ezek támogatása ugyan nem káros, de mégsem a legjobb módon költjük el a világ megváltoztatására szánt pénzünket, ha nekik adjuk. A hiba persze nem csak bennünk van: egy befektetésnél, ha rossz helyre raktad a pénzed, elég világos visszajelzést kapsz, amikor elúszik az egész. Egy rossz helyre felajánlott adomány sorsáról viszont jó eséllyel soha az életben nem fogsz hallani. A megfelelő és kellően alapos visszacsatolási módok pedig a jótékonysági szervezetek többségénél hiányoznak.

A nagy nemzetközi civil szervezetek értékelésére ezért MacAskill és kollégái elindították a GiveWell névre keresztelt honlapot. Ezen rangsorolják a nemzetközi civil szervezeteket, aszerint, hogy milyen arányban teljesítik a vállalt feladataikat és mennyire működnek költséghatékonyan. A honlap szerkesztése során szerzett tapasztalatokból született meg a már említett könyv. A legfontosabb alapelveket most megpróbáljuk röviden összefoglalni:

A legszegényebbeknek adj!

A hatékony altruizmus egyik legfontosabb alapelve, hogy oda kell adnunk a támogatásunkat, ahol az adott összegből a legnagyobb mértékű változást remélhetjük. Semmi lokálpatriotizmus: ahogy Magyarországon, úgy az Egyesült Államokban is nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, sokan élnek mindkét országban kifejezetten rossz körülmények között. De ők szegénységükkel még mindig a világ gazdagabb feléhez tartoznak. Erről a szerb közgazdász, Branko Milanovic közöl rendszeresen rengeteget adatot. Például arról is, hogy a legeslegszegényebb magyarok még mindig gazdagabbak a világ lakosságának több mint negyven százalékánál, a magyar átlagkereset meg valahova a világ felső húsz százalékának az aljára elég. De hogy értsük a különbségeket, itt egy ábra Milanovictól, amin az látható, hogy Dániában gyakorlatilag mindenki gazdagabb, mint több afrikai ország lakosságából bárki:

Forrás: Milanovic Twitter, 2008-as adatok alapján

A hatékony altruistáknak MacAskill szerint öt kérdést kell feltenniük, amikor felajánlásukról döntenek:

• Hány ember fog jobban járni, és mennyivel?
• Ez a leghatékonyabb dolog, amit tehetek?
• Ez egy elhanyagolt terület?
• Mi történne máskülönben?
• Mik az esélyei a sikernek, és mennyire lenne jó a siker?

Ezek alapján pedig MacAskill válasza egyértelmű: elsősorban a legszegényebb, főleg afrikai országokat kell támogatnunk, ha igazán nagy változást akarunk elérni a világban. Nem humanitárius szempontok vezetik ezt a megfontolást, hanem egyszerű közgazdaságtan: a globális egyenlőtlenségek miatt minden elköltött dollárunk/forintunk százszor nagyobb hatást tud kiváltani ezekben az országokban, mintha otthon jótékonykodnánk el. Olyan ez MacAskill szerint, mintha egy kocsmában lenne egy akció, amikor dönthetünk, mit választunk: veszünk magunknak egy sört öt dollárért, vagy veszünk valaki másnak öt centért. Egy ilyen helyzetben pedig nem meglepő módon az emberek döntő többsége nagyon nagylelkűvé válik.

Ne hallgass az érzelmeidre!

Ha a hírekben valami nagy természeti katasztrófáról, például földrengésről vagy szökőárról hallunk, hajlamosak vagyunk azonnal adakozni. Ez nagyon szép dolog, de jó eséllyel egyáltalán nincs akkora szükség a pénzünkre. Ezeknél a nagy médiavisszhangot kiváltó katasztrófáknál jellemzően úgyis rengeteg ember adakozik, ráadásul, mint ahogy legutóbb például a haiti földrengésnél is látszott, sokszor annyi pénz érkezik be ilyenkor, amit a helyi infrastruktúra nem is tud rendesen felhasználni. Ugyanígy érthető és emberi, de egyáltalán nem racionális döntés, ha egy családtagunk valamilyen betegségben halt meg, akkor automatikusan annak a betegségnek a gyógyítására kezdünk el adakozni. MacAskill szerint ilyenkor is az említett alapkérdésekhez érdemes visszatérni:

• Hogy áll a betegség gyógymódjának kutatása?
• Mennyit számít itt a mi felajánlásunk?
• Várható lenne előrelépés a mi adományunk nélkül is?
• Nincs jobb helye valahol ennek a pénznek?
• Nincs olyan betegség, ami ennél kevesebb figyelmet kap?

Járj utána, hogy kinek adsz pénzt!

Szánj rá egy kis időt, mielőtt adakozni kezdesz. A jótékonysági szervezetek a honlapjukon mind a világ szebbé tételét ígérik, de a valóságban hatalmas különbség van a hatékonyságuk között. Egy jól működő szervezet honlapján részletes információkat találsz arról, hogy mire megy el a pénzed. Szintén fontos szempont, hogy szakmailag mennyire jó, amit az adott szervezet vagy alapítvány csinál. Ideális esetben független kutatók által készített elemzések is találhatóak a honlapon. Honlapjukra fel is töltötték azokat a kritériumokat, melyeknek egy jótékonysági szervezetnek meg kell felelnie ahhoz, hogy ők ajánlják: szolgálja a legszegényebb embereket, tudományosan ellenőrzött és alátámasztott módszereket alkalmazzon, és működjön transzparensen.

Keress sok pénzt

Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy nem elég az adakozás, olyan munkát szeretnének vállalni, ami közvetlenül is változást idéz elő a világban. Fejlődő országokban működő civil szervezeteknél helyezkednek el, orvosok lesznek és önkéntesek, akik szegény afrikai közösségek életén segítenek. Ez nagyon szép dolog és kétségkívül hasznos is. De egyáltalán nem biztos, hogy a leghasznosabb. MacAskill szerint ugyanis ennél jóval nagyobb változást tudunk elérni, ha olyan szakmát választunk, amivel sok pénzt tudunk keresni. Hogy utána jóval többet jótékonykodhassunk. Ez is a már említett százszoros szorzó miatt van így: olyan időszakban élünk most ezen a bolygón, amikor a világ egyik része annyira elszakadt a másik felétől, hogy már pár ezer dollár felajánlásával emberi életet menthetünk meg és sokkal nagyobb hatásunk lehet emberek életkörülményének javulására, mintha közvetlenül ott állnánk mellettük, és segítenénk nekik dolgokban.

• A Fair Trade nem megoldás

Ugyanezzel az érvvel kezdi ki MacAskill a tudatos vásárlás elvét is. Minden vonatkozó kutatás eredménye azt mutatja, hogy a vásárlási szokások megváltoztatása jóval kisebb hatást ér el, mint a megfelelő helyre adott, megfelelő méretű adományozás. A legismertebb tudatos vásárlási programot, a Fair Trade rendszert pedig eleve félreértésnek tartja, hiszen ez jellemzően egyáltalán nem a legszegényebb embereknek segít: a Fair Trade brandbe való belépésnek komoly anyagi költségei vannak, ráadásul több vizsgálat is arra jutott, hogy a Fair Trade címkét kísérő drágulást követő bevételtöbblet jelentős része nem a termelőkhöz, hanem az értékesítőkhöz került. A Fair Trade visszásságairól nemrég a MREconomics is forgatott egy rövid videót, a lényeg nagyjából ugyanez:

Nem csodaszer

A hatékony altruizmus nem fogja alapjaiban felforgatni a nyugati világ jótékonykodási szokásait. Inkább egy elméleti mozgalomnak tűnik egyelőre, ami körül izgalmas és tanulságos viták indultak meg. Ezek az elvek ugyanis kapnak bőven kritikát is, melyekre szintén érdemes kitérni. Az egyik alapkritika, hogy a hatékony altruizmus képviselői túlbecsülik a nemzetközi segélyezés szerepét a fejlesztéspolitikában. Erről ír például Agnus Deaton, a Princeton közgazdásza, aki szerint számtalan fejlődő világbeli példa mutatja, hogy nem elsősorban a segélyek elégtelensége, az adományok hiánya miatt halnak meg emberek, hanem a végtelenül korrupt kormányok, a szétesett állam és a nem létező szolgáltatások miatt. Ahogy már arra is lehetett bőven példát látni, hogy afrikai diktátorok a nemzetközi segélyszervezetek ajánlásait megfogadva alakították kormányzásuk egyes területeit, megszilárdítva antidemokratikus hatalmukat.

Egy másik komoly probléma, amit Tyler Cowen közgazdász hoz fel: a hatékony altruizmus nem tud igazán mit kezdeni az innováció fogalmával. Azaz azzal, hogy nem lehet előre látni, milyen fejlesztésnek vagy ötletnek lesz akár már egy évtized múlva jelentős hatása a világ legszegényebb embereinek helyzetére. Pedig értelemszerűen a legtöbb pénzt pont az ilyen fejlesztésekre lenne érdemes fordítani. Ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt, hogy a globális szegénység elleni egyik legfontosabb eszköz ma Afrikában a mobiltelefon lesz? Ezek megjósolhatatlan irányok, és ha túl szigorúan, csak a legműködőképesebbnek tűnő projektekre fordítjuk a forrásokat, elszívhatjuk a levegőt az innovatív, milliók életét megváltoztató fejlesztésektől.

Ugyanígy kockázatos irány lehet az érzelmek kiküszöbölésének propagálása is. Abból, hogy az adományozókat a minél racionálisabb pénzköltésre noszogatjuk, egyáltalán nem biztos, hogy racionálisabb jótékonykodás következik. Cowen szerint elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amikor az érzelmeik eltompítása után a donorok egyszerűen úgy döntenek, hogy inkább nem költenek annyit jótékonyságra. Az emberi érzelmek ugyanis nagyon fontos hajtóerői az adakozásnak, visszaszorításuk egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet.

És persze létezik a klasszikus baloldali kritika is: a hatékony altruizmus e szerint nincs tekintettel a kapitalizmus mögött meghúzódó strukturális igazságtalanságokra, és csak felületi kezelést kínál, a rendszer kereteit nem feszegetve. Úgy vezeti be MacAskill a globális egyenlőtlenség fogalmát, mintha az a világ egy szükséges, de tőlünk független rossz tulajdonsága lenne, melyen tompíthatunk kicsit, ha úgy tartja kedvünk. Minderről sokkal hosszabban Amia Srinivasan írt a London Review of Booksban.

A hatékony jótékonykodásról szóló vita csak az utóbbi időben, MacAskill könyvének megjelenése óta robbant be igazán. Az elméleti keret egyes korlátai már most látszódnak, és az sem valószínű, hogy ez a módszertan milliók adakozási szokásait változtatja majd meg. De ha csak annyi lesz a haszna, hogy az elmélettel találkozók egy kicsit körültekintőbben és alaposabban fontolják meg, mire költik jótékonyságra szánt pénzüket, már megérte.

444.hu (Címlap: Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP)