h i r d e t é s

Elhunyt a francia buszsofőr, akit azért vertek agyon, mert szájmaszk viselésére kérte három utasát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Elhunyt a francia buszsofőr, akit azért vertek agyon, mert szájmaszk viselésére kérte három utasát

2020. július 11. - 08:08

 

Életét vesztette a buszvezető, akit öt nappal ezelőtt úgy megvert egy társaság a dél-nyugat-franciaországi Bayonne-ban, hogy beállt nála az agyhalál.

Philippe Monguillot - Forrás: Go Travel Blogger

Az 59 éves Philippe Monguillot halálhíréről lánya számolt be, aki az AFP-nek azt mondta: "Úgy döntöttünk, hogy elengedjük" – írja a BBC.

A francia rendőrség két huszonéves férfit vádol szándékos emberöléssel, két férfit segítségnyújtás elmulasztásával, egy ötödik férfit pedig azzal, hogy segített elrejtőzni az egyik tettesnek.

A támadás vasárnap este 7-kor történt Bayonne egyik külvárosi negyedének autóbuszmegállójában. Philippe Monguillot a gyanúsítottak egyikének jegyét akarta volna ellenőrizni, a másik három férfit pedig arra kérte, hogy vegyék fel a koronavírus-járvány miatt a tömegközlekedési eszközökön kötelező szájmaszkot.

"Sértegetések, majd lökdösődés következett. A sofőrt lerángatták a buszról. Két gyanúsított megrugdosta, és ököllel ütéseket mért a felsőtestére, a fejére is" – mondta a helyettes ügyész.

A négy férfi a járdán hagyta az eszméletlen állapotba került buszsofőrt, elmenekültek a helyszínről, majd az egyikük lakásában húzták meg magukat. A brutális támadás olyan heves érzelmeket váltott ki a sofőr kollégaiból, hogy hétfőn valamennyien munkabeszüntetést hirdettek, és jelezték, hogy a temetés előtt nem veszik fel a munkát. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s