Tizennégy évesen nem nyertem felvételt a Dobó Gimnáziumba, amit akkor kisebb traumaként éltem meg – másik városban érettségiztem. Túl a negyvenen úgy érzem, életem egyik nagy szerencséje volt ez. Egyszerűen azért, mert azzal, hogy átléptem a városhatárt, kinyílt a világ. 2010-ben költöztem vissza a városba, ezért engem elkerült a „feketelista”, nem éltem meg napi szinten azokat a dolgokat, amelyeket sok esztergomi igen.

Egy rágalmazási bírósági peres ügyem volt, amely tárgyalás „sokadfokon” is az ártatlanságommal zárult. A közéletbe 2011-ben csöppentem bele, a motivációm egyszerű volt, szerettem volna tenni a közért, mert bármerre néztem, csak a rondaságot láttam – hogy finoman fogalmazzak. Sosem indultam választáson, nem voltak és most sincsenek „politikai” ambícióim. És nem szeretem a vesztes helyzeteket – gondolom ezzel sokan vagyunk így.

Minden esetre tenni szerettem volna a városomért és meg is találtam azt a közösséget, ahol úgy éreztem van értelme a közért dolgozni. Ha 2011-ben nem állok bele én is abba a szervezőmunkába, amely a lehetőségekhez képest méltó módon tette ünneppé a Mária-Valéria híd tízéves évfordulóját, ha nem állok bele, nem lett volna tűzijáték augusztus 20-án és nem lettek volna Szent István napok sem. Hol volt akkor még a Rugby klub és a rendezvényei? Sehol tisztelt Olvasó! Hol volt akkor még a főtéri színpados cirkusz? Sehol! Miért hagytam, hagytuk abba? Mert kiszervezték alólam, alólunk. Miért hagytam? Mert egy teljes évi átlagfizetést buktam az egészen. Nem kértem közpénzt, nem sikkasztottam, nem mutyiztam és nem ügyeskedtem, beletettem a sajátomat. Adni szerettem volna az embereknek, adni szerettem volna Esztergomnak, mert úgy éreztem, megérdemlik az itt élők. És higgyék el, öröm leltem benne, mert engem jó érzéssel tölt el, ha segíthetek másokon és számomra sokadrangú szempont, hogy egy emberen vagy egy közösségen tudok segíteni vagy adni valamit. Engem nem a pénz motivál ebben a szemét anyagias világban.

Bocsánatot kérek a városban tapasztalható kapkodós és véget nem érőnek tűnő felújításokért. Hogy sokan úgy érezzük nincs rendszer abban, ahogy az önkormányzat futtatja ezeket a beruházásokat. Ennek egyszerű oka van, én írtam azt a programot, amelyet többé-kevésbé igyekszik végrehajtani a helyi politika. Én voltam az a kreatív, aki végig jártam a várost és pontokba szedtem az általam látott és megismert problémákat. Ebből írtam meg néhány hét alatt azt az anyagot, amelyet az RTVE rögzített a Művelődés Házában és Gál Tamás mutatott be. És ez volt az a program, amit konkrétan ellopott a Fidesz és ennek a programnak az „eredményeit” kerülgetjük évek óta.

Megnyugtatok mindenkit, nem tervezek új Esztergom-programot írni, mert már én is nehezen viselem a megvalósítását. Az, hogy lopnak, mindenki tudja. Ez ellen tehetetlen vagyok, de az különösen bánt, hogy nem tudnak rendesen lopni. Ennek pedig rém egyszerű oka van. Ez bizony értelmezési, felfogási hiba. Olyan, mint amikor valaki csak a vastagbetűs részt próbálja értelmezni és ennek okán nem érti meg az egészet. Ebben az esetben is pontosan ez történt.

Továbbá tragédiaként élem meg azt is, hogy nincs 28000 emberből tíz plusz egy olyan, aki képes lenne városunkat a helyén kezelni és amennyiben  szükséges, újra pozícionálni. Csak a könyöklés és a magánszámok mennek a nem fideszes esztergomiak között. És a teljesen értelmetlen verseny arról, kinek hosszabb – mintha számítana.