h i r d e t é s

Évekig várt a hivatalokra a szegedi férfi, végül saját maga újította fel az utat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Évekig várt a hivatalokra a szegedi férfi, végül saját maga újította fel az utat

2015. november 24. - 10:48
0 komment

Évekig hiába várt egy szegedi szobafestő arra, hogy végre elvégezzék az utcájában a kátyúzást, végül a kezébe vette a dolgot, és fiaival 20 liter gázolajból és több köbméter hulladék aszfaltból megoldotta a problémát.

Fotó: 24.hu

Fébert István a Délmagyarországnak elmondta: több helyen akkora kátyúk voltak, hogy felakadt a felesége autója. A Szegedi Vízmű Zrt. kordonok kihelyezésével tudta le az ügyet.

Egy nap azután a szobafestő látta az egyik utcában, hogy az útjavításhoz felmart anyagot is használnak. Megkérdezte a munkásoktól, kaphatna-e belőle, igennel válaszoltak. Kifaggatta őket, hogyan érdemes felhasználni az aszfaltot, kölcsönkért egy tömörítőt és munkához látott. Egy hétig dolgozott az útfelújításon, a délutánokon túl egy teljes hétvégét is rászántak.

A férfi azt mondta: nem akarta a teljes 260 méteres utcát felújítani, de amikor nekikezdett, akkor már látta, hogy csak teljes megoldásban szabad gondolkodni.

 

24.hu / delmagyar.hu