h i r d e t é s

Feljelentést tesz az ellenzék az előválasztási rendszer támadása miatt 

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljelentést tesz az ellenzék az előválasztási rendszer támadása miatt 

2021. szeptember 21. - 08:47

Ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést még a héten.

Még ezen a héten feljelentést tesz az ellenzék az előválasztási rendszert ért hekkertámadás miatt – tudta meg a Magyar Hang Bedő Dávidtól, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagjától. Azt írják, az elmúlt napok vizsgálata során arra jutottak, hogy a rendszert egyértelműen támadás érte, információik szerint Kínából, ennél közelebbit még nem tudnak.

"Ma már nem érte támadás a rendszert, a leállás előtt leadott szavazatok pedig kivétel nélkül megvannak" – mondta Bedő.

A Telex is beszámolt arról, hogy szombaton, röviddel az előválasztás kezdete után leállt az előválasztás informatikai rendszer. A szervezők eleinte azt mondták, a váratlanul nagy választói érdeklődés miatt történt a leállás, később viszont már túlterheléses, illetve célzott kibertámadást emlegettek. Az előválasztásban részt vevő hat párt – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – a kormányt nevezte meg a támadás felelősének, igaz, erre utaló bizonyítékot nem mutattak be. A Fidesz erre csak annyit reagált, hogy: "Saját bénázásukat ne kenjék másra!"

Az előválasztás aztán hétfőn folytatódott, a rendszer valahogy tíz óra körül állt helyre teljesen. A leállás miatt az első forduló időtartamát meghosszabbították szeptember 28-ig lehet szavazni. (Telex)