Nevezhetjük világjelenségnek is: visszaleng az inga!
Az elmúlt negyven-hatvan év liberális világszemlélete világszerte a múlté, visszatér a – szelíden, immár pontatlanul – konzervatívnak nevezett, valójában már fasisztoid vonásokat mutató áramlat. Amerikában is.

A déli államok fegyverletételével, azoknak – lássuk be, mert így volt: akaratuk ellenére, katonai erőszakkal – az Egyesült Államokba besorozásával, a (mező)gazdaságukat válságba taszító rabszolga-felszabadítással végződött polgárháború kimenetelébe amazok annak ellenére nem tudtak teljesen beletörődni, hogy ma ott is felvonják a házak előtt a csillagos-sávos lobogót, és a nemzeti önérzet, meg büszkeség az Egyesült Államokat nevezi a világ legjobb országának.

Mindazonáltal az érzés ambivalens maradt.
Függetlenségüket felszámoló katonai vereségként élték meg, és azóta is rendszeresen megfogalmazódnak elszakadást kilátásba helyező politikai szlogenek: a gazdag Dél tartja el a szegény Északot és társai.

Mert persze a mezőgazdasági munkákat rabszolgatartás nélkül is el lehet végezni, és a hetvenes években igazán gazdaggá ezeket az államokat az olaj tette.

Ne menjünk bele most abba, hogy ilyesfajta programoknak mennyi a realitása!

Most a mentalitásról beszélek!
Mely tovább él, méghozzá a legbigottabb vallási eszméket ötvözve az alapító atyák korának, meg a Vadnyugatnak idealizálásával.

Tovább él a korlátlan fegyvertartáshoz való ragaszkodással, általában az állami beavatkozás minimalizálásának követelményével a magánéletbe, a magántulajdon abszolút és korlátlan védelmével, és – nem utolsósorban – a rasszizmussal egyetemben.

A faji megkülönböztetés, mely persze kezdettől elsősorban a színes bőrűeket sújtotta, mivel az őslakosság a viszonylag kis száma miatt nem sok vizet zavart, hosszú, változatos úton szorult vissza, és e folyamat a mai napig tart.
Vegyes eredménnyel.

(Nem fogom az afro-amerikai kifejezést használni, mely kifejezés elterjedésének jelentőségével Amerikában, tökéletesen és helyeslően tisztában vagyok, de mely kifejezés használatát itt Európában fölöslegesnek és erőltetettnek tartom: nálunk a rasszizmusnak más közösségek a céltárgyai, a "színes bőrű", a "fekete", sőt a "néger" – ugyanazt jelenti: negro spanyolul fekete, ha nem tudná valaki – kifejezés használata a közfelfogásban nem sértő!
Másfelől akkor – érzékenységeket nem sérteni akarva – hogyan hívjuk az európai színes bőrűeket? Esetleg afro-európaiaknak? Az afrikaiakat afro-afrikainak? Az Afrikában élő fehéreket? Euro-afrikaiaknak?
Szóval az egész ügy homályos!

Olyan ez, mint a XIX. század végén a Monarchiában. A zsidókat izraelitának hívták. Hogy ne lógjon ki a lóláb! Kilógott!)

E küzdelem felemásságát jól jelzi a tény, hogy miközben Martin Luther King meggyilkolása óta (mellyel a merénylő pont az ellenkező hatást váltotta ki: a polgárjogi mozgalmak megerősödését és céljai elismerését sok, korábban közömbös fehér állampolgár részéről) rengeteg pénzzel sikerült az egészségügyi, oktatási és szociális felzárkóztatás körében előrébb lépni, kialakult egy színes bőrű tudományos és humán értelmiség, középosztály, sőt felső osztály, és egyes prominensek a politikai elit legfelső grádicsait is elfoglalhatták, mint miniszterek, elnök-helyettesek, sőt Obama személyében az elnöki széket is – nagyjából közmegelégedésre –, a lincselést például csak az elmúlt hetekben nyilvánították önálló bűncselekménnyé.

A faji szegregációs törvények fokozatos felszámolása azonban nem feltétlenül változtatta meg az emberek mentalitását.
Jól tudjuk! Látjuk – ma megint – ezt Európában is.

Ugyanez a felemás helyzet tapasztalható más ügyekben is!

Hosszú törvényhozási huzavona után, mellyel az egykori déli államok zászlait kívánták a történelembe száműzni –azok ugyanis minden egykori déli államban ott virítottak a csillagos-sávos lobogó mellett a közintézmények előtt – tavaly vonták be hivatalosan az utolsó konföderációs zászlót a dallasi városháza előtt.

A Black Lives Matter nevű, atrocitás miatt ismertté vált és agresszióra erőszakkal válaszoló mozgalom követelésére pedig (nem állami akaratból) sorra bontják le részben a gyarmatosítók, részben a Konföderáció vezető politikusainak, hadvezéreinek szobrait.

(Megjegyzem a legutóbbi fejlemények is King igazát erősítik Malcolm X, a Fekete Párducok és egykori militáns társaik, legutóbb a BLM ingát túllengető megnyilvánulásaival szemben.
Legalább akkora ellenszenvet, mint rokonszenvet ébresztettek az amerikai szemlélőben.)

Magyarán tehát a déli és az északi életfelfogás közti különbségek, melyek némileg persze átrajzolt területi határok mentén – északon is vannak "konzervatívok", délen is demokraták – jelentkeznek, ma a republikánus-demokrata törésvonal mentén ugyanarról szólnak, mint száz-százötven éve!

A republikánusok (akiknek vészterhes jobbratolódásában Trumpot csak az ajtót a társaságra rátörő vezérürü, a megmondóember és a módszertani kimunkáló címe illeti meg, különben a veresége után a politikai krédóját ejtették volna) gyakorlatilag a Roosevelt óta lezajlott politikai modernitás teljes visszafordításán munkálkodnak, méghozzá egyetlen cél: a politikai hatalom meg- és visszaszerzése érdekében.

Úgy tűnik, sikerrel.

Pillanatnyilag leginkább a Legfelsőbb Bíróság és az állami törvényhozások szintjén.

Az abortusz, mint alkotmányos jog bírósági felszámolása után huszonöt állam törvényhozása készül szigorú tiltó rendelkezésekre, Louisiana törvényhozása pedig meg sem várta a korábban belengetett bírósági döntést.

A fegyvertartást korlátozó törvény bíróság általi hatályon kívül helyezése – holott éppen korlátozásuk, sőt betiltásuk lenne célszerű az elszaporodó incidensekre tekintettel – a Vadnyugat romantikáját helyezi napjainkba: a hatóság tehetetlen, nekem kell megvédenem magamat és családomat!

A szövetségi környezetvédelmi hatóság jogkörének kiherélése – ez a legújabb gyöngyszem a Legfelsőbb Bíróság hat republikánus tagjának tombolása során – fontos üzenet: a szövetségi hatóságok ne pofázzanak bele az állami törvényhozások és hatóságok, meg az ipar dolgába!

A cél a szövetségi kormányzat jogkörének szűkítése, az állami szabályozás kiterjesztése!

(Mellesleg nem ugyanez Orbán, Salvini, Le Pen törekvése Strasbourg, illetve Brüsszel jogkörének szűkítésére vagy teljes elminálására?
Mondom: egyben világjelenség!)

Nem állítom, hogy a republikánusok/konföderalisták célja az Egyesült Államok szétszakítása!

A fő cél természetesen a Legfelsőbb Bíróságban élvezett kétharmados többség után/mellett a kongresszusi többség meg/visszaszerzése, főképpen pedig az elnöki pozíció.

(A demokraták pedig hosszú évek, tán Kennedy óta – Obama kivételével – nem képesek egy használható elnököt kiállítani, csak asszisztálni tudnak, és a vereségeket nagyjából impotenciával párosítják.)

Ha így megy tovább, sikerülni fog nekik! Akkor pedig betiltják a Washington Postot, a New York Timest, visszahozzák a Monroe-doktrinát és talán visszaállítják a rabszolgaságot is!

Ámbár, mit kell azon visszaállítani?

Nézz körül egy déli textilgyárban, ahol illegális bevándorló dél-amerikai munkásnők robotolnak embertelen munkakörülmények közt, a hét hét napján, napi tizenhat órában, éhbérért, amiből még levonják a szállás- és étkezés költségeit, és törlesztik a kölcsönt, amivel az illegális határátlépést megfinanszírozták számukra.

A közvélemény többsége (egyelőre) nem támogatja a három legfelsőbb bírósági döntést.
Ennek a ténynek 1./ visszatartó ereje a bírákra nem volt, 2./ nem tudni az államokon belüli megoszlást, 3./ ismerjük az agymosás hatékonyságát!

Mit ne mondjak: a színes bőrűek, és különösképpen a latin szavazók jelentős része nem a demokratákra – hagyományos pártjukra –, hanem Trumpra és a republikánusokra szavazott.
Előbbiekre nincs magyarázatom! Utóbbiak talán úgy érzik, már elegen vannak: ne jöjjenek többen, konkurenciaként Latin-Amerikából!

Hát, ne feledjük: az évtizedek óta demokráciában, Németországban élő törökök túlnyomó többsége Erdoğanra szavazott!

A kisemmizett Balaton-parti, Fertő-tó menti, a tatai Öreg tóért kiálló helyi lakosok pedig a Fideszre. Erről ennyit!