Vajon a Guns 'n Roses tényleg egy ismeretlen ausztrál bandától lopta a Sweet Child O' Mine-t?

Nagyon reméljük, hogy nem lesz most divat, hogy a következő években minden bokorból előbukkan egy figura, aki szerint XY világsztár/zenekar ellopta a számát.

megtekintés

Elhunyt Dukász Péter, színész

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2015 május 9-én, életének 61. évében tragikus körülmények között elhunyt Dukász Péter színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeretett tagja - írja a temesvári Csiki Gergely Színház.

megtekintés

Lezuhant Nyitrán az első repülő autó

Lezuhant péntek délután a szlovákok nagy büszkesége, az Aeromobil, azaz a repülő autó. A pilóta (egyben a gép tervezője) sértetlenül megúszta a balesetet.

megtekintés

A horror napjai: Élet a Boko Haram fogságában

Közel 700 nőt és gyereket szabadított ki a nigériai hadsereg a múlt hét folyamán a Boko Haram iszlám terrorszervezet fogságából – jelentette be az afrikai ország hadseregének szóvivője.

megtekintés

Halason dívik a csempészélet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei összesen 1065 doboz adózatlan cigarettát és 34 liter alkoholterméket találtak két kiskunhalasi ingatlanon.

megtekintés

Háborút indítottak a cégek ellen a hackerek

Minden harmadik online szolgáltatást nyújtó vállalatot ért DDoS támadás az elmúlt évben.

megtekintés

Őrült beszéd, rendszer nélkül

Eddig próbáltuk megérteni a miniszterelnököt. Eddig azt gondoltuk, csak a túlsó politikai póluson áll, de neki is megvan a - szerintünk téves – világszemlélete.

megtekintés

Ádert dicsérte az ENSZ főtitkára

Áder János éghajlati cselekvési felhívását méltatta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a köztársasági elnöknek küldött üzenetében, amelyet az államfői hivatal vasárnap juttatott el az MTI-hez.

megtekintés

A pökhendi kis semmi KDNP-s ficsúrok akarják végképp eltörölni a lázadó nevét

A szegedi Ságvári Gimnáziumtól a hatalom elkobozta a nevét.

megtekintés

25 éve Orbán Viktor ott akart lenni, az ország nem, ahol most van

Orbán Viktor a Magyarország Barátai nevű alapítvány (már a név is beszédes, hogy ilyenre szükség van) tagsága előtt elmondta, Magyarország pont ott van, ahová huszonöt év alatt el akart jutni.

megtekintés

Már csak 3 millió éve maradt a Teremtés oszlopainak

Először sikerült háromdimenziós felvételt készíteni a gázokból és porból álló három hatalmas felhőoszlopokról.

megtekintés

Valaki tudni véli, hogy ki az az ismert politikus, aki feljárt a brutálisan meggyilkolt prostituálthoz

Meg is nevezi a közszereplőt egyik Facebook bejegyzésében. Rendezett családi életet él az a politikus, aki feljárogatott az escortlányhoz.

megtekintés

A magyar Youtube első coming-outja: SzupiMestert Gulyás Katalinnak hívják

Szupimester közepesen ismert figurája a magyar videó bloggereknek.

megtekintés

Rég dicsérték úgy az uniót fideszes politikusok, mint szombaton

Bár az elmúlt 11 évben voltak viták, számtalan eredményt hozott Magyarország európai uniós tagsága - mondta Csepreghy Nándor.

megtekintés

Gyűjtik a pénzt a MOME-diák zseniális találmányára

A mindig egyenesen vágó olló elsőre nem hangzik nagy dolognak, pedig egy régóta frusztráló problémára nyújt megoldást.

megtekintés

A világ legjobb főnöke: párizsi nyaralást fizetett az alkalmazottainak

A kínai milliárdos úgy ünnepelte meg cége alapításának 20. évfordulóját, hogy a nyaralni vitte a munkatársait.

megtekintés

Először kutatták a cigánybűnözést – és kiderült, hogy nincs olyan

“Érett ez a tanulmány, hiszen ez az egyik legkomolyabb probléma Magyarországon.”

megtekintés

Két sokatmondó képen a 2015-ös Fagylalt Napja

Pénteken, a Fagylalt Napján az ország számos fagylaltozójában féláron adták a fagylaltot.

megtekintés

Bedurvultak a németek: paksi méretű szélerőművet építenek a tengerre – ja, és még az idén

Az utóbbi években a figyelem az Egyesült Királyságé volt Európában – mármint abban a versengésben, ami amúgy, a rajtunk kívüli világban, globálisan zajlik – a szélerőmű-kapacitások minél jelentősebb méretű termelésbe állítása érdekében – ezt prognosztizálja a GlobalData.

megtekintés

Oldalak