A Bethlen Gábor Alap tavaly decemberben egyetlen tollvonással visszavonta 139 kiemelt jelentőségű erdélyi magyar szervezet és intézmény még májusban megítélt támogatását, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a Budapestnek kiszolgáltatott civil szféra jelentős részét. Információink szerint még nem született politikai döntés arról, hogy idén kiír-e egyáltalán a BGA pályázatokat, pénzhiány miatt ezt a magyar kormány az uniós források megérkezésétől teszi függővé.
Barátságban voltunk, de élettörténetét a Kolozsvári Televízió (TVR Cluj) dokumentumtárából ismerhettem meg. Gyakran összefutottunk az utcán, mindkettőnket a belvároshoz kötött „a hivatal”: őt a Kolozsvári Zsidó Hitközséghez, amelynek haláláig elnöke volt, engem pedig a Szamos-parti színpadhoz.
Az olasz Alpokban tapasztalható súlyos hóhiány a nyár folyamán a víztározók készleteit és a Pó folyó vízszintjét is veszélyezteti - közölték az ICIS elemzőcéggel a Nemzetközi Környezetfigyelő Központ (CIMA) szakértői.
Bár az élelmiszerinfláció toronymagasan kiemelkedik az uniós mezőnyből, a magyarok egyre kevésbé az itthoni folyamatokat, sokkal inkább Brüsszelt okolják a drágulásért – derül ki a Publicus felméréséből.
Gyorsan elvezetik a vizet a kiegyenesített, töltések közé szorított folyók az ártereikkel való élő kapcsolat hiányában. Ezért minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy a vizek szétterítésével és természetes visszatartásával helyet adjunk a folyóknak, lassítsuk a vízkészletek gyors távozását, megtartsuk a csapadékot és a belvizet.
Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor fölöslegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás – írja a Bank360.hu.
Amikor a környezetünkben azt látjuk, hogy egy pár már hosszú évek, sőt akár évtizedek óta teljes harmóniában és boldogságban él együtt, bennünk is felmerülhet a kérdés: mi a titkuk? Hiszen jól tudjuk, hogy idővel elillan a rózsaszín köd, a hétköznapok monotonitása pedig könnyen „bedarálhatja” még az elsőre idillinek tűnő kapcsolatokat is. De szerencsére léteznek kivételek, mi pedig most azt is eláruljuk, hogy ők hogyan csinálják!
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak elmondta, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozásuk első napján, hétfőn „alapos” eszmecserét folytatott, és megvitatták Peking Ukrajnára vonatkozó béketervét – írja a Reuters.
Az euróra áttérés önmagában nem járt érdemi áremeléssel, a drágulást mégis érzik, főleg a kuna tavalyi inflációja miatt – erről beszélt a Népszavának a megkérdezett drávaszögi magyarok többsége.