Újra érkeznek adatok Zoltánról, a GPS-jeladóval ellátott gemenci fekete gólyáról, amelyik már harmadik alkalommal teszi meg 13 ezer kilométeres útját Baja környéki fészke és a Közép-Afrikai Köztársaságban lévő telelőhelye között.
Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma. Sőt, az Állami Számvevőszék elemzése nemrég megállapította, hogy az elmúlt években súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma.
2019 a Bhagavad-gítá éve. A Krisna-hívők egy teljes esztendőt szentelnek a Bhagavad-gítának, amelyet gyakran India Bibliájaként emlegetnek, és annak, hogy ezt a legfontosabb hindu szentírást megismertessék a hazai olvasóközönséggel, mivel az mai ember számára is kiváló útmutatóul szolgál.
Itthon megszüntették a lakástakarékok állami támogatását, a Vajdaságban viszont úgy ad a magyar kormány 3,3 millió forintot házvásárlásra, hogy ahhoz nem kell semmiféle önrész, nem kell hozzá semmit befizetni, nem kell hozzá takarékoskodni.