A Dunakeszi-Fót és Göd-Újtelep csomópont között 2019. január 19., szombattól, az ideiglenes forgalomterelés kiépítését követően, az új bal pályán, 2×1 sávon haladhatnak majd az autósok 60-80 km/h sebességkorlátozás mellett.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2011-ben indult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elősegíti a roma fiatalok tehetségének kibontakoztatását, ezért a szakkollégiumokban végzett munkát folytatni kell.
Szerdán délután adták át az idei díjazottak számára a Raoul Wallenberg-díjat, melyet a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány alapított 2010-ben azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé.
Egy betegszállítást végző cégnél orvosigazgató, klinikai toxikológiát tanít az egyetemen, havi kétszer 24 órában mentőzik, és fiataloknak tart előadásokat, sorolta elfoglaltságait a Honvédkórháznál augusztusban felmondó Zacher Gábor a Magyar Hangnak. - írja a 444.hu.
A videókampány szerint rákos gyerekeken segítenek, az alapítvány szerint ők „leginkább a daganatos gyermekkori betegségek prevenciós területeire fókuszálnak”. - írja a magyarnarancs.hu.
Nem számított rá, hogy tőle lesz hangos a kormánypárti média, de nem bánt meg semmit a középiskolás Nagy Blanka. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjáról az egyik kormányzati bulvárlap kedden azt írta: bukásra áll több tárgyból és annyit lógott az iskolából, hogy a kicsapás szélére kerülhet.
Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudolph Giuliani egy televíziós interjúban csütörtökön kijelentette: az elnök ugyan nem játszott össze az oroszokkal, de kampánycsapatának tagjaival kapcsolatban ezt már nem zárja ki.