A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta két magánszemélynek, hogy a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet, így különösen portfóliókezelést és függő ügynöki tevékenységet végezzenek. A jegybank a magánszemélyekkel szemben piacfelügyeleti eljárást folytat.
A Henkel vállalat magyarországi jelenléte több mint harminc éves múltra tekint vissza, – 1987-ben az első nemzetközi vállalatok között jelent meg Magyarországon – és az eltelt évtizedek alatt meghatározó szereplőjévé vált a magyar gazdaságnak.
És nem is akárhogyan. Mintha Móricz egyik regényében estünk volna foglyul. A neves Gundel vitte el Orbán új irodájának étkeztetésére kiírt pályázatát. Ezzel önmagában – azt leszámítva, hogy még egy valóban pragmatikus cég sem vállal ekkora kockázatot – nem lenne semmi baj. Különösen a jelen helyzetben egy olyan nem szerencsés, tekintve, hogy ezzel lényegében vásárra vitte a bőrét.
Tavaly novemberben 4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
„A lányokat lelövik ugye?” Legalábbis, akik nem hajlandóak üzembe helyezni a petefészküket országunk gyarapodása érdekében. Ez persze csak egy költői kérdés részünkről. De ugyan akkor igencsak elgondolkodtató alternatíva ha elolvassuk a hvg egyik évzáró cikkének a szalagcímét
Az online számla-rendszer indulása óta eltelt fél év alatt bebizonyosodott, hogy segítségével szinte azonnal kiszűrhetőek a csalárd gazdálkodók, a kormány legújabb gazdaságfehérítő eszköze nemcsak a jogkövető vállalkozásokat segíti, hanem az államkassza bevételeire is jótékonyan hat - mondta Varga Mihály az MTI-nek.