Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaháznak két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét, ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a fővárosi főügyész.
Néha rendkívül udvarias a hatalom az útlezárókkal, máskor szégyenletes olajozottsággal pörög az intézkedési rendszer. Utóbbi akció is hozzájárult, hogy minél többen meghallják egy asszony kiáltását, aki nem a saját piacáért, hanem mindannyiunk életéért küzd.
Mivel a mai nap legnagyobb (média)feladványát nem sikerült megfejtenem, hogy tudnillik vajon hol ért véget a Rogán-házaspár szombat estéje a Story Gálát követően, és mivel ez irányú tudatlanságommal nem szeretnék csalódást okozni az olvasóknak sem, ezért valami teljesen másról elmélkednék inkább.
Nem ellen Klubrádióként szólaltunk meg – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője, akinek a köszöntőjével ma reggel 6 órakor, a 105,9 MHz-en elindult az új, Budapesten és az agglomerációban fogható rádió.