Közeledik a szocialisták nyári tisztújítási időszaka. A jelenlegi elnök belső ellenzéke a tavaly novemberi kongresszus után akarta csak elkezdeni a helyezkedést, ám miután elszámították magukat a várható végeredmény tekintetében, hirtelenjében egymással is meggyűlt a bajuk.
Az MSZP alakulása óta elkötelezett a magyar emberek biztonsága mellett - jelentette ki Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője, aki pénteki sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a baloldalról való hazudozást.
Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a 3-as metró felújított szerelvényei már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak.
Miközben belföldön és külföldön egyre határozottabb bírálatok érik Angela Merkelt, a német kancellár mégsem visszakozik menekültügyben, sőt újra elkezdte leckéztetni a többi európai országot, mondván, képtelenség, hogy az 500 milliós lélekszámú Európai Unió ne tudjon legalább átmenetileg befogadni egymillió menekültet.
Az észak-koreai Szohe űrközpontról a héten készített műholdfelvételek alapján olyan üzemanyag-feltöltési tevékenység folyik, mint a korábbi észak-koreai rakétakísérletek esetén az indítás előtt egy-két héttel - közölte egy washingtoni központú Észak-Korea-figyelő intézet, a 38 North - írja az MTI.