Tanárok, szülők tudtak arról, hogy a földrajztanár szóban zaklatja a diákokat, de a férfi az alapítványi iskolában az igazgató és igazgatóhelyettes posztot betöltő házaspár fia, az apa pedig a Fideszben fontos ember.
A Budapesti Közlekedési Központ hatásköreinek módosítása után a cég feladata marad a közlekedés-szervezés és a közlekedési projektek kezelése - közölte Tarlós István főpolgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. A városvezető arról is beszélt, hogy milyen mértékű létszámleépítés várható.
Új kezdeményezést tett a Fehér Ház a tiszta, környezettudatos közlekedés megvalósításának finanszírozására, a terv elég sokkolónak hangzik, az olajra ugyanis hordónként 10 dollár összegű adót vetnének ki. Ezt pedig az olajcégeknek kellene megfizetni.
A magyar kormány semmiképpen nem támogat egy diszkriminatív szabályozást. Így meg kell vizsgálni, hogy az Európai Tanács javaslatai összeegyeztethetők-e a diszkrimináció-mentesség elvével - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak a brit reformjavaslatokra adott brüsszeli válaszról.