
Még a tavasszal az országgyűlés elé kerülhet az úgynevezett migrációs jogszabályok módosítását célzó törvénycsomag, ami jelentősen egyszerűsítené a mostani eljárásrendet és gyorsabb döntéshozatalt tenne lehetővé - mondta Végh Zsuzsanna.
megtekintés
.jpg)
A múlt heti, Mammutban történt tragédia áldozata, az Operettszínház egykori sztárja, Klapka korábbi kolléganője volt.
megtekintés

Ma is marad a csendes, nyugodt, reggel kifejezetten hideg idő, napközben azonban a melegedés mellett felhősödésre is számíthatunk.
megtekintés

Egy nemzetközi tudóscsoport több mint 90 olyan új génterületet tárt fel, amely magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak egyes emberek az elhízásra.
megtekintés

A Közmunkás Szakszervezet és a ,,Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket" Egyesület újra elindította az Emberi méltóság menetét.
megtekintés

Glattfelder Béla 10 év alatt többet tett félre, mint amennyit EP-képviselőként kereshetett.
megtekintés

A farsang a nagy vidámságon, bálokon s a felszabadult evésen túl a maradékokról is szól.
megtekintés

Félrészegen nekiment a szalagkorlátnak a New Jersey-i férfi, ám szuper ötlete támadt.
megtekintés

Bordélyházakat működtetett, és prostitúcióra kényszerített fiatal lányokat egy magyar család Nagy-Britanniában.
megtekintés

Egy benzinkútnál esett neki a Tolna megyei kormányhivatal volt főigazgatója és férje a megyei kormánymegbízottnak.
megtekintés

A Világgazdaság újságírója vett részt egy miniszterelnöki háttérbeszélgetésen, ahol Orbán Viktor értékelte a Vlagyimir Putyinnal kötött gazdasági megállapodásokat.
megtekintés

Habony Árpád tanulmányainak próbált utánajárni az RTL Klub Híradó, nem sok sikerrel.
megtekintés

Orbán Viktor valóban hat és alakítja az európai közgondolkodást, így még azt is meg merném kockáztatni, hogy a találkozó érdekesebb szereplője Orbán volt.
megtekintés

A Mérték Médiaelemző Műhely Elfogy a levegő – Lágy cenzúra a magyar médiában 2014 című elemzése lesújtó képet fest a magyar sajtó helyzetéről.
megtekintés

A potenciális elnökjelöltek közül Hillary Clinton képviseli leginkább a jövőt az amerikaiak fele szerint – derült ki egy friss felmérésből. De majdnem ugyanennyi szerint ő a múlt.
megtekintés

Visszalépésre szólította fel Kész Zoltánt, a baloldali pártok által támogatott független jelöltet a Veszprém megyei 1-es választókerület időközi országgyűlési választásától szerda délután Karancsi Tibor, aki szintén függetlenként indul a vasárnap voksoláson.
megtekintés

A kalotaszentkirályi szórványközpont bentlakásának avatóünnepségén jelen volt egy budapesti vállalkozó, Velez Zoltán, aki magánvagyonából támogatta a beruházást.
megtekintés

Valójában nem is Orbán Viktort, hanem Áder János köztársasági elnököt hívta meg Vlagyimir Putyin – írja az MTI Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnökre hivatkozva.
megtekintés

Az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora szerint Nyitrai Zsolt fideszes képviselő velük nem egyeztetett, mégis úton útfélen nyilatkozik az intézmény jövőjéről.
megtekintés

A hőhullámok és a menopauza más tünetei átlagosan mintegy hét évig tartanak és akár 14 éven át is jelentkezhetnek, tehát sokkal tovább, mint korábban vélték - derült ki egy nagy létszámú, hosszú távú amerikai kutatásból.
megtekintés

Nemrég beesett a postaládámba annak a DK-s belső pártszavazásnak az eredménye – pontosabban az azt rögzítő határozat –, melyet kedden már az Index is citált.
megtekintés

Egy szaúd-arábiai imámnak mindössze egy deci vízre volt szüksége ahhoz, hogy megdöntse Galileo elméletét, miszerint a föld a nap körül kering és a saját tengelye körül forog – derül ki egy, az itáliai polihisztor születésnapján előkerült videóból.
megtekintés