Orbán Viktor gyenge pontja, hogy nem tűr meg erős embereket maga mellett – véli Bojár Gábor Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas fizikus, üzletember. A Graphisoft szoftverfejlesztő cég, az Aquincumi Technológiai Intézet, valamint az idén 20 éves óbudai Graphisoft Park alapítója szerint amíg a diktatúrák előbb-utóbb elbuknak, a liberális demokrácia mindig képes volt kigyógyulni válságaiból.
Az amerikai elnök júliusban jelölte a washingtoni fellebbviteli bírót az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának, miután a 81 éves Anthony Kennedy bejelentette a visszavonulását.
Egy külföldi delegáció érkezése miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni hétfőn és kedden - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel. Mint megírtuk, Áder János köztársasági elnök meghívására kétnapos látogatásra Magyarországra érkezik Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn.
A hírben csupán annyi a meglepő, hogy nem az utazások során keletkezett hulladékkal együtt szállították le az Orbán Viktor malacperselyének is nevezett gázszerelő géniuszt más hasonló kvalitású társával egyetemben. Azt már megtudhattuk, hogy Orbán Viktor egyetlen Vidi meccset sem hagy ki, most arra is rájöhettünk, hogy ehhez örömest visz magával egy kisebb „udvartartást is”.
Az MSZP gondatlanságból elkövetett emberölés miatt feljelentést tett a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála miatt és az egészségügyért felelős Kásler Miklós miniszternek a lemondását követeli - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.