
Sokat írtunk már a kormányközeli bírákról, ügyészekről, rendőrökről, de mi van akkor, ha jogi védelemre van szüksége a Fidesznek?
megtekintés

Kitiltják a drónokat a repülőterekről, a határról, állami létesítmények felől.
megtekintés

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerületi polgármester inkább tartózkodott – tudta meg az atv.hu.
megtekintés

Marad a földadó eredeti mértéke a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvároson, így egyes gazdák idén akár 6-9 millió forintot is befizethetnek a városi kasszába.
megtekintés

Az új igazgató mozgalmas sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az átadás-átvétel végéig zárva tart a színház.
megtekintés

Eddig nem látott módon verte át egy csoport az albérletkeresőket.
megtekintés

Az RTL és a kormány közötti tárgyalásokat nem a kormány kezdeményezte – értesült az Origo.
megtekintés

A 33 éves Justin Colby egy veszekedés után beült az autójába, és szándékosan elgázolta hét hónapos terhes barátnőjét Floridában.
megtekintés

A zsidózó-cigányozó Haszilló Ferenc az őszi botrány óta nem mondott le, és most visszalő, igazságot követel. Feljelentést tett a névjegyévé vált hangfelvétel kiszivárogtatója ellen.
megtekintés

Egyelőre még sehová nem szereltek fel fix ellenőrző kapukat azért, hogy ellenőrizni tudják, melyik autós fizetett azoknak az útszakaszoknak a használatáért, amelyek január elsején váltak fizetőssé.
megtekintés

Kijátszotta a kolozsvári nemzetközi repülőtér biztonsági rendszerét, és felszállt a Wizz Air Londonba induló gépére egy fiatalember, aki a szerelmét szerette volna meglátogatni, de már nem kapott jegyet a járatra, írja a citynews.ro-ra hivatkozva az MTI.
megtekintés

A Tárki kutatása szerint januárban folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, vagyis az elmúlt negyedév csökkenő trendje stabilizálódni látszik, és ennek következményeként a kormánypártok támogatottsága a két évvel ezelőtti szintre esett.
megtekintés

Lelohadt Juhász Péter vehemenciája Rogán Antallal szemben.
megtekintés

"Igen is minden adót el kell fogadni a Magyar embereknek, és imádkozzanak Orbán Viktorért, mert nélküle nem lenne ma Magyarország"
megtekintés

10 millió ember eli egy hatalmas forgatagban az életét.
megtekintés

Egy parlamenti szópárbajban Lázár János nemrég burkoltan az atomerőmű „simicskátlanítására” utalt annak kapcsán, hogy a kormány nemzetközi menedzsmentet állítana az energiacég élére.
megtekintés

Felemás eredményt hozott a Fidesz új üdvöskéje, a befolyásos pártközeli ügyvédből frakciószóvivővé emelt Tuzson Bence rendteremtési kísérlete a Pest megye északi részén lévő választókörzetben.
megtekintés

Hende Csaba a HM éves feladatszabó értekezletén bejelentette, hogy a honvédségi beszerzések zökkenőmentes lebonyolítása érdekében megalakul a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatala.
megtekintés

Szergej Ivanov, a Kreml hivatalvezetője észbontónak nevezte kedden, hogy az ukrán parlament, a Verhovna Rada nyilatkozatot fogadott el, amelyben Oroszországot agresszor államnak minősítette.
megtekintés

Már a párizsi terrortámadás megtörténtekor teljesen biztos volt, hogy szélsőséges politikusok saját céljaikra fogják felhasználni a merényletet. Azon azért kicsit meglepődtünk, hogy itthon elsőként a miniszterelnök úr lesz a gyűlölettel fűtött mozdony vezetője.
megtekintés

Ha valami miatt kórházba kell feküdnünk, akkor érdemes tisztában lennünk a fertőzési veszéllyel, és hogy milyen óvintézkedéseket tehetünk biztonságunk érdekében.
megtekintés