
Hétfőn az ország keleti felére helyeződik át a csapadékzóna, mögötte felszakadozik a felhőzet, sokfelé kisüt a Nap.
megtekintés

Tétényi Éva Esztergom polgármestere 4 éve és öt hónapja.
megtekintés

Bár eddig is nyilvánvaló volt, most már bírósági ítélet is megerősíti, hogy a civilek ellen indított kormányhadjáratban a rendőrség nem törvényszerűen, hanem kormánypárt vezető politikusainak kénye-kedve szerint vett részt.
megtekintés

Ferdítés lenne azt írni, hogy a 3-as metró kezd életveszélyessé válni, hiszen sok szakmai vélemény szerint már most is az.
megtekintés

Tizennyolc államon söpör majd végig téli vihar az elkövetkező napokban az Egyesült Államokban.
megtekintés

A szcientológia meghozza az ihletet?
megtekintés

Hetek óta beszélnek már arról, hogy a kormány békülni szeretne az RTL-el, s ez nem is tánt alaptalannal, mivel október óta hatalmas népszerűségvesztést volt kénytelen elszenvedni a Fidesz.
megtekintés

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel jelenleg a svájci École Hoteliere Lausanne-ban tanul, december 22-én pedig évfolyamtársait hazánkban látta vendégül.
megtekintés

Sokan nem elégszenek meg télen a hagyományos hóemberépítéssel és elképesztően kreatív hószobrokat alkotnak, művészi szintre emelve a hószobrászatot.
megtekintés

Öt településen tartottak vasárnap időközi polgármester-választást, három községben azért, mert tavaly októberben senki nem indult a posztért, írta az MTI.
megtekintés

Tájékoztatjuk Önöket, hogy megújult a CIVILHETES.
megtekintés

A második helyezett nem tudta feldolgozni, hogy nem ő lett a győztes.
megtekintés

Öt fia van: egy iker- és egy hármasiker pár.
megtekintés

Hódmezővásárhelyen vásárolt be ingatlanokból Lázár János, szinte semmije nincs Semjén Zsoltnak, Szijjártó Péter pedig szépen könyvelte a szülőktől lakásra kapott 45 millió forintot.
megtekintés

11 vidéki és 6 külföldi helyszínen szerveztek vasárnapra kormányellenes demonstrációt.
megtekintés

Elképesztő sebességgel veszi át az egyház az oktatási intézményeket.
megtekintés

Tisztelt hölgyeim és uraim, baj van: 2015-ös vagyonnyilatkozata alapján Magyarország miniszterelnöke, a nemzet vezetője az elmúlt egy évben (esztendőben) kéthavi minimálbérnek megfelelő összeget sem tudott félretenni.
megtekintés

2013 októbere óta őrizgette Ákos a videót, amit Ausztriába menet rögzített az M1-esen.
megtekintés

Az autóval való munkába járás költségeit adómentesen támogathatja a munkáltató.
megtekintés

Rubik Gina olyan emberekkel találkozott, akik feladják polgári életüket, hogy saját szabályaik szerint éljenek – harmóniában egymással és a természettel.
megtekintés

A kormány 461,5 milliót csoportosított át autóvásárlásra, olvashattuk az Indexen és a Napi.hu-n.
megtekintés