h i r d e t é s

Vonakodva tartott évfolyambulit Orbán Ráhel a Királyi Páholyban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vonakodva tartott évfolyambulit Orbán Ráhel a Királyi Páholyban

2015. február 02. - 01:00
0 komment

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel jelenleg a svájci École Hoteliere Lausanne-ban tanul, december 22-én pedig évfolyamtársait hazánkban látta vendégül.

A kirándulás során a fiatalok többek között az Operaház Királyi Páholyában pezsgőztek, ahová hagyományosan csak a közjogi méltóságok és vendégeik léphetnek be.

Orbán Ráhel közjogi méltóság?

A Királyi Páholyt normális körülmények között kizárólag az államfő, a kormányfő, a házelnök, hasonló rangú vendégeik, például korábbi közjogi méltóságok, illetve ritkábban házastársaik használják. Nem úgy manapság, amikor az, ha valaki a miniszterelnök lánya, már feljogosítja arra, hogy az egyébként szigorú protokollt áthágva barátait pezsgőztesse itt.

A protokoll betartása, illetve az azzal való visszaélés Görög szerint elsősorban jó ízlés kérdése. Az esetről az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter elmondta, ő javasolt a páholyt Orbán Ráhelnek és barátainak, mivel "máshol már nem volt hely", a miniszterelnök lánya pedig állítólag vonakodva fogadta csak ezt el - kérdés, hogy ott, ahol a nemzetközileg elfogadott protokolláris szokások szerint amúgy csak magas rangú méltóságok és királyi sarjak tehetik be a lábukat, mennyire vonakodott számos üveg pezsgővel mulatni évfolyamtársaival.

A csoport egyébként a parlamentben is járt, ahol Orbán Viktor spontán vidd-a-lányodat-munkába nap keretében csatlakozott is hozzájuk.

Persze aligha meglepő, hogy hazánkban Orbán Viktor és családja, kegyeltjei, barátai kényük-kedve szerint hágjanak át bármilyen szokásjogot. Vagyongyarapodásuk mindenféle vizsgálódáson felül áll, legalábbis a Fidesz azon tagjai szerint, akik a Mentelmi Bizottságban a vizsgálatot lesöpörték az asztalról – eközben Orbán vejének családja, Tiborczék több százmilliós önkormányzati beruházásokhoz kerülnek közel. A rendőrség, akik sokszor brutális rablógyilkosságok esetén is csak széttárják karukat, Orbán Ráhel esküvőjén egyetlen eltűnt mobil miatt több tucat vendégen végeztek DNS-vizsgálatot. Nem is miniszterelnöki család ez már, lassan inkább dinasztiának illene tisztelni, hiszen törvényen, szokásokon, protokollon és jó ízlésen felül cselekednek és cselekedhetnek bármit, következmények nélkül.

{flike}