A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását - közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.
Tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el - írta kedden az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Összefogtak a munkatársak Magyarország vezető műsorgyártási szolgáltatójónál, hogy átsegítsék azt a közel félezer alvállalkozói szakembergárdát a járvány okozta nehéz anyagi helyzeten, akiknek veszélybe került a megélhetése.
A német történelem második világháború utáni korszakának legnagyobb mértékű gazdasági visszaeséséhez, tömeges munkanélküliséghez és csődhullámokhoz vezet a koronavírus-járvány az idén Németországban a szövetségi kormány készülő előrejelzése szerint, amelyből hétfőn szivárogtak ki részletek. - írja az infostart.hu.
Az a Szabadics Zoltán az igazgatósági elnök a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Balatoni Hajózási Zrt.-ben, akinek szállodafejlesztő cége 1,7 milliárd forintot kapott az MTÜ-től. - írja a privatbankar.hu.
Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza - korábban világjárványt okozó - H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében - közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.
Öt hét szünet után újraindították a termelést hétfőn a wolfsburgi autógyárban, a német Volkswagen csoport (VW) legnagyobb üzemében. A 70 ezer munkás közül egyelőre 8000 dolgozik, a szerelősorokon megfelezett ütemben haladnak a megmunkálásra váró gyártmányok.
Jelentős túlkínálat és áresés alakult ki az európai és a magyarországi baromfipiacon is, amit az ágazati szakmai szervezetek - a hazai terméktanács egyetértésével - a harmadik országokból érkező import átmeneti korlátozásával kezelnének - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
Az új koronavírus betegség gyors tesztelésére is alkalmas automatákat és teszteket adományozott a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház számára az NZRT Trade Kft., a Bige Holding Csoport tagja, mintegy 67,8 millió forint értékben. - írja a napi.hu.
Magyarország devizakitettsége ugyan sokat javult az elmúlt években, a központi költségvetés még mindig rendelkezik devizaadóssággal. A forint árfolyamának kilengései így a magyar államot érinthetik némiképp kellemetlenül. - írja a Privátbankár
A lakáshitelezés és a babaváró még megy, de személyi hitelt már alig adnak a bankok, igénylő sincs túl sok. A vállalatok viszont sorban állnak a kölcsönökért, és alig várják a kedvezményes, államilag támogatott programokat. - írja a Napi.hu
A járványhelyzet a nyilvánosan működő részvénytársaságok (Nyrt) döntéshozatali folyamatait és működését is felforgatja. Az április 10-én megjelent kormányrendelet (102/2020) a veszélyhelyzet idejére jelentős változásokat hoz az Nyrt.-k életébe – hívják fel a figyelmet Baker McKenzie szakértői, dr. Orosz Dániel és dr. Simkovicz Benjámin. Változtak a közgyűlés összehívásának és az éves beszámoló elfogadásának szabályai, illetve azok köre is, akik meghozhatják a társaság működéséhez szükséges döntéseket.
Magyarország számára előnyös és biztonságos hitelszerződés született a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között, tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken, miután aláírta a beruházás elindulásához szükséges hitel-megállapodást. - írja a 168ora.hu.