Egy március 13-i európai bizottsági döntés értelmében Magyarország kaphatja a legtöbb pénzbeli segélyt az Európai Unió járványkezelési, ún. Koronavírus-válasz Befektetési Kezdeményezés nevű programjának keretében.
Legalább 50-60 ezer ember veszítette el az állását az elmúlt hetekben, és még legalább 90-100 ezer ember fog hasonló sorsra jutni a következő időszakban, derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzéséből. - írja a merce.hu.
Húsz nappal a koronavírus magyarországi megjelenése után, március 24-én Orbán Viktor a repülőtéren fogadta az első nagyobb, Kínából érkező szállítmányt: 3 millió védőmaszk, százezer teszt és 86 lélegeztetőgép jött aznap. - írja a DIREKT36
Nincs az a koronavírus, ami megállíthatná a képviselők ütemezett bérnövekedését: többségük 75 ezer forinttal vihet többet haza márciustól - de van, aki ennél is jobban járt. - írja a nepszava.hu.
Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót, végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető - ezzel a címmel számol be a 444 az egészségügyi védőeszközök kínai vásárlásának hátteréről. - írja a napi.hu.
A vállalatok többsége arra számít, hogy az egészségügyi vészhelyzet okozta válságból jövőre indul meg a gazdasági fellendülés – derül ki az EY legfrissebb, 2900 felsővezető megkérdezésével készült globális kutatásából.
A közelében sincs a tényleges állami bérátvállalás annak a 70 százaléknak, ami a gazdaságvédelmi akcióterv kormányzati kommunikációjában szerepel. Sőt, néhány kivételes esettől eltekintve még a munkaidő felére vetített (a 70 százaléknál sokkal ritkábban elhangzó) 35 százalék is nagyon erős túlzás. - írja a G7