A Roszatom egyik vállalata, a 3D-s nyomtatással foglalkozó Rusatom – Additive Technologies (RusAT) elkészítette a lélegeztetőkészülékekben használt Venturi szelep prototípusát, és készen áll annak gyártására.
Az Európai Bizottság államilag támogatott, rövidített munkaidejű rendszer bevezetését javasolja, amely a munkahelymegőrzést célozza, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés alatt. Az előterjesztést Ursula Von der Leyen elnök jelentette be szerdai videóüzenetében.
A koronavírus által kialakult krízishelyzet hatására a bejövő hívásokat fogadó szervezetek sorra zárják be telephelyeiket, így ügyfélszolgálati munkatársaik nem tudják ellátni azt a feladatot, amire most a legnagyobb szükség van – a lakosság megfelelő informálását és támogatását.
Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből.
A március végi fagy 40-90 százalék közötti virág- és rügykárt okozott a kajszibaracknál fajtától és régiótól függően, az őszibaracknál a virágkár 30-60 százalékra becsülhető, de ettől akár még átlagos is lehet a termés - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel hétfőn.
A roma diákokat mintegy százmillió forint illetné meg – a kifizetés ellen ódzkodó kormánypárt az összeg hetedét költötte el egy balatonfüredi hotelben. - írja a nepszava.hu.
A hitelszerződéssel rendelkező adósok 49 százaléka nem szeretne élni a moratórium lehetőségével - derül ki a Bank360.hu online felméréséből, melyet közel 1250 hitelszerződéssel rendelkező ügyfél bevonásával végeztek. Az eredményekből az is kiderül, hogy a jelzáloghitelek vagy a fogyasztási kölcsönök törlesztését tervezik-e többen a moratórium idején.
A globális koronavírus-járvány hatalmas problémákat okoz a fejlett országokban is, de még drámaibb a helyzet a fejletlenebb térségek tekintetében, mint amilyen Afrika vagy India. A társadalmi távolságtartás majdhogynem lehetetlen a nyomornegyedekben, de még a sűrű kézmosás kérdése is alapvető problémákba ütközik ott, ahol nincs folyóvíz.
A kormány 6,75 milliárd forint támogatást adott a Lipóti Tóth és Társai Zrt.-nek egy hatvani sütőipari üzem létrehozására, a támogatási szerződést február 26-án írták alá – derül ki a Pénzügyminisztérium által közzétett adatokból. - írja a 168ora.hu.
A legkülönfélébb ötletekkel próbálnak meg a vállalkozók alkalmazkodni a járvány körülményeihez, köztük nem egy olyan is lehet, amely a kilábalás után is fennmaradó üzleti modellé válhat, persze sok cégnek az egyetlen lehetősége a folytatáshoz, az átmeneti kivárás.
A Portfolio számításai szerint az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, hogy ezzel a likviditással is segítse itthon a koronavírus elleni küzdelmet.
Az elmúlt időszakban hozott, a költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban az elemzésben amire kedden hívta fel a figyelmet.
A Bank360.hu készítette el az első kalkulátort, amivel néhány másodperc alatt kiderül, hogy mennyivel nyúlik meg a futamidő és mennyivel változik a hitelünk visszafizetendő összege a moratórium miatt.
A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Történelmi mélypontjához közeli szinten állt hétfő délután a forint az euróhoz képest, miközben a magyar fizetőeszköz a frankkal és a dollárral szemben is gyengült a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez képest.
A többnyire a pénzügyi piacot sújtó 2008-as válsággal szemben az új koronavírus-fertőzés következményei a teljes gazdaságon csapódnak le, és új kihívást jelentenek az Európai Unió számára - hangoztatta Vincenzo Amendola olasz EU-ügyi miniszter, és súlyos recessziót jósolt az egész európai kontinens számára.
A koronavírus-járvány miatt néhány kivételtől eltekintve leállították a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalatainál folyó beruházásokat, az intézkedés nem érinti a leendő BMW autógyárnak is helyet adó észak-nyugati gazdasági övezetet - közölte a városháza sajtóirodája hétfőn az MTI érdeklődésére.
Két bank tette közzé új személyi kölcsön termékeit: ezeknél az MNB tájékoztatásának megfelelően az 5,9 százalékos THM plafon csak 2020 végéig maradna, vagyis jövő januártól már nem a kedvezményes érték szerint törleszthetik az ügyfelek a felvett kölcsönt.
Az easyJet az elmúlt napokban 45 000 utasát vitte haza 650 „mentő” járatán, ezt a tevékenységét a kormányzati szervekkel együttműködve folytatja a légitársaság, de kereskedelmi járatait a nemzetközi lezárások és utazási korlátozások miatt szünetelteti.
A Jófogás és a Vatera is jelentős visszaesést tapasztalt a veszélyhelyzet bejelentésekor, de mára mindkét piactér forgalma visszakúszott az ilyenkor megszokott szintre. Mindkét portálon vannak változások a hirdetők és a vásárlók védelme érdekében.