A Fizetési Pont, a POS-terminál piac harmadik legnagyobb szereplője egy nap alatt bevezette a 15 ezer forint alatti kártyás vásárlásokra a PIN-kód mentességet termináljain - közölte a terminálüzemeltetők rangsorában az OTP és a K&H után a harmadik helyen álló cég az MTI-vel szerdán.
A járványhelyzet miatt az online számlaadat-szolgáltatásban, április 1-jétől július 1-jéig nem kötelező átállni a 2.0 verziójú XSD alkalmazására, így a korábbi verzióban küldött adatokat is fogadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
Évek óta újabb és újabb sikerekről számolt be a kormány a foglalkoztatás területén. Sok szempontból joggal, hiszen a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem látott mélypontra süllyedt – ehhez persze kellett némi statisztikai trükközés -, a gazdaságban pedig évek óta a munkaerőhiányról és a betöltetlen álláshelyekről szóltak a panaszok. - írja a G7
Az MNB a korábban vártnál kisé lassabb, 2,0-3,0 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.
A régió meghatározó ingatlanfejlesztőjeként működő Futureal-csoport és a cégcsoporthoz tartozó Cordia, Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelmet 250 millió forint pénzadománnyal segíti.
A jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzet miatt kialakult korlátozások nyomán világszerte rengeteg vállalkozás kerül rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe. A nemzeti kormányok az adózás terén is a vállalatok segítségére siettek.
Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált - közölte kedden a Pénzügyminisztérium, emlékeztetve, hogy ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja.
Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben - közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) olyan megoldásokat vár el a pénzügyi intézményektől, amelyekkel a fizetési haladék után - az elhalasztott törlesztések miatt - nem emelkedik az adósok törlesztőrészlete az eredetihez viszonyítva - közölte a jegybank hétfőn a honlapján.
A járványügyi helyzetre tekintettel az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében hozott új, rendkívüli intézkedés értelmében március 23-tól készpénzmentessé válik a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán, továbbá március 25-én üzemkezdettől pedig tanszüneti menetrend lép érvénybe - közölte a Volánbusz Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel közös közleményében hétfőn az MTI-vel.