Az előzetes adatok szerint 1825 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. I–III. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 366 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,7 százalékponttal lett kedvezőbb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A 2022-es esztendő egyik legmeghatározóbb, mindenkit érintő gazdasági eseménye a fogyasztói árak emelkedése, vagyis az infláció volt. A kilencvenes évek óta nem tapasztaltunk olyat, hogy szinte naponta változik valaminek az ára. - írja a Szabad Európa
Most éri meg igazán külföldön tankolni, hiszen a szomszédos országokban jóval olcsóbb az üzemanyag, mint itthon. A szlovén és a horvát határnál élők járnak a legjobban, itt akár 240 forinttal is olcsóbban lehet üzemanyagot venni. - derült ki az ATV Híradó riportjából.
Csak ősszel körülbelül másfélszeresére ugrott a szilárd tüzelőanyagok piaci ára, amit az állami hatósági tarifa-akció sem fékezett. A gáz, áram és távhő „rezsicsökkentése” óta háromszorozódott a fafűtés főként a szegényebbeket sújtó költsége.
Az online pénztárgép használatát a NAV még 2018-ban tette kötelezővé minden fizikai, kereskedelmi egység számára. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb vegyesbolttól kezdve a legnagyobb áruházakig, mindenkinek kötelező online pénztárgépet használni. Ha épp üzletet szeretnénk nyitni, és online pénztárgépet vásárolni, akkor az alábbi pár tipp a segítségünkre lehet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál jóval később, csak a jövő évtized közepe után veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.
A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő. 2140 körülre minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz – áll a Roland Berger német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.