Továbbra is a Volkswagen csoport (VW) a világ legnagyobb autógyártója, a német társaság tavaly minden korábbinál több gépjárművet adott el, és rekordnagyságú bevételre tett szert – írta a Bild am Sonntag a VW belső, előzetes adataira hivatkozva.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 70 ezerre tehető azoknak a száma, akik az év elején késve adják le az adókedvezmények igénybe vételéhez szükséges nyilatkozatokat - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). - közölte a napi.hu.
Idén nem emelkedik a közmunkások bére, miközben a minimálbér 8 százalékkal nő. Így továbbra is nyílik az olló a két dolgozói réteg keresete között, miközben vitathatatlanul növekszik a legszegényebb társadalmi réteg munkaerőpiaci aktivitása. - írja a napi.hu.
Globális bankválságot kockáztat az Európai Unió, ha megakadályozza egy jó kereskedelmi megállapodás létrejöttét a kilépő Nagy-Britanniával - figyelmeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent közös cikkében a brit pénzügyminiszter és a Brexitért felelős brit miniszter. - írja a portfolio.hu.
Továbbra is jelentősek a területi eltérések a vásárlóerőben Magyarországon, az átlag feletti vásárlóerővel rendelkező települések elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók, míg a szegényebbek Észak-Kelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán.
Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) négy megyében támadott meg ötvenöt olyan rendeletet, amelyekkel a helyi önkormányzatok a leginkább rászoruló embereket zárták ki a szociális ellátásokból. - írja a gepnarancs.hu.
Negatívba ment át az áram ára Németországban az ünnepi időszak végére – írja az Independent. Ez tényleg azt jelenti, aminek hangzik, vagyis hogy bizonyos fogyasztóknak fizettek azért, hogy használják már el a rendszerben pangó elektromos energiát. - közölte az index.hu.
Magyarország kész arra, hogy 2021-től a bruttó nemzeti termékének 1,2 százalékára növelje befizetéseit az Európai Unió költségvetésébe — jelentette be Lázár János az Unió következő hosszútávú büdzséjéről rendezett brüsszeli konferencián. - írja a nepszava.hu.
A piacot a jelek szerint nem érdekli a novemberben átadott 15 milliárdos futballstadion, a város kormányzati támogatásban vagy a tao-rendszerben reménykedik, a kormánytól máris 250 millió forintos üzemeltetési segítséget kér. - írja a gepnarancs.hu.
Dőlt a pénz a feltörekvő országok piacára, tavaly összesen 235 milliárd dollárnyi külföldi befektetés érkezett ide, az országok jegybankjai pedig 130 milliárd dollárral növelték devizatartalékukat - derül ki az Institute of International Finance (IIF) jelentéséből.
Miután a 7,5 milliárdos költségvetési hiányt felhalmozó Pécset az állam egy 9,5 milliárdos mentőcsomaggal visszarángatta a szakadék széléről, a város nyakába financiális bábaként ültette a Magyar Államkincstárt, mely mostantól Pécs pénzfogalmi számlájának kezelése mellett a helyi adókat is beszedi.