Visszaélések miatt visszavonták a Miniszterelnökség „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívását, írja az MTI.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) hivatalos portálján elérhető, "Egyéni bérek és keresetek statisztikája" című kimutatás alapján mutatjuk, melyek voltak idén a legrosszabbul fizetett szakmák Magyarországon.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idén 251 jelentést hozott nyilvánosságra, amelyekben összesen 1337 intézkedést igénylő javaslatot fogalmazott meg az ellenőrzötteknek, illetve 61 utóellenőrzést is tartott - közölte a számvevőszék csütörtökön.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésként megtiltotta a www.orangeways.com honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, a GVH emellett kötelezte az orangeways márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy az erre vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról.
A brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön - közölte a pertársaság képviselője a P and P Gazdasági Tanácsadó Kft. az MTI-vel.