Nagy fesztiválokra kevésbé, kisebb, akár zenés eseményekre azonban már nyár végén, ősz elején számít a Lounge Group rendezvényszervező tagvállalata. Mindez természetesen a járvány alakulásától függ, a szakma és a rendezvénylátogatók ugrásra készen várják az újraindulást.
A koronavírus-járvány következtében jelentősen átalakult tavaly magyarországi turizmus. Ennek hatását láthatjuk a hazai turisztikai települések toplistáján is: a budapesti kerületek többsége jóval hátrébb került az élmezőnyből, számos vidéki nagyváros pedig akár 5-10 helyet ugrott előre.
105 nap után megérkezett bértámogatás, a járulékok levonása után fejenként havi 10 416 forintot tesz ki – tudatta a nyilvánossággal a Ráday utcai Jedermann kávézó az ajtajára tűzött üzenettel.
Az elmúlt hónapokban a Tesla nem csupán a részvénypiaci szárnyalásával keltette fel az elemzők érdeklődését, de a nagyszabású terveivel is. Elon Musk ugyanis még tavaly közölte, a cél az, hogy a vállalata 2030-ra évi 20 millió darab autót gyártson.
A RENERA, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern energiatároló rendszerintegrátor cége, amely a TVEL üzemanyaggyártó vállalat leányvállalata, 49%-os részesedést szerzett a dél-koreai Enertech International Inc. vállalatban, amely lítiumion-akkumulátorokat, elektródákat, valamint különböző kapacitású energiatároló rendszereket gyárt.
Januárban sem tudott kikászálódni a lakossági hitelpiac a koronavírus-járvány okozta visszaesésből. Lanyha hitelfolyósítás jellemezte továbbra is a hazai hitelezési folyamatokat, ami a babaváró hitelnél és a lakáshiteleknél mind éves, mind pedig havi összehasonlításban jelentős csökkenést jelentett, a személyi hitelek pedig csak 2020 decemberéhez képest tudtak valamelyest javítani.
A COVID-19, azaz a koronavírus soha nem látott visszaesést eredményezett a nemzetközi, és sok helyen a belföldi utazások terén is. Számtalan vendéglátó egység, köztük éttermek, fogadók, és persze szállodák voltak kénytelen átmenetileg (vagy végleg) bezárni.
Lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket a tavaly decemberi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai, a kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.