Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Saját korábbi döntésének ellentmond az Alkotmánybíróság a földtörvényhez kötődő haszonbérleti szerződések ügyében.
megtekintés
Akár 80-100 milliárd forint kárt is okozhatott az elmúlt napok rendkívül meleg időjárása, majd az azt követő viharok kurkoricatermesztőknek.
megtekintés
Az nem újdonság, hogy az Orbán-kormányok államadósság elleni harca elbukott, mivel ez már akkor megtörtént akkor, amikor a magán-nyugdíjpénztári 3000 milliárd forintos vagyont az állam kisajátította, az azonban elgondolkodtató, hogy lényegében 2009 óta néhány százalékpontos eltéréssel, mindig 80 százalék körül hullámzott.
megtekintés
Augusztus 17-én a legnépszerűbb tévéműsor a Barátok köztvolt az ötven év alattiak körében, közel 337 ezer néző figyelte.
megtekintés
Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA - közölte a társaság.
megtekintés
Ezen kívül még exportra is került volna ezekből a dinnyékből.
megtekintés
Piaci áron, 20 éves elidegenítési tilalom mellett kerülne a termőföld a gazdák tulajdonába a földművelésügyi miniszter által előterjesztett kezdeményezés szerint, amelyet a kormány mai ülésén tárgyalhat.
megtekintés
A kormány egy új, elektronikus felülettel tervezi felpörgetni ősztől az állami vagyonértékesítést – tudta meg a Népszabadság.
megtekintés
A tárca magyarázkodásában jókorákat csúsztat: az online kasszaadatokat próbálja a statisztikai hivatal becsléseivel igazolni, olyan állításokat cáfolva, amiket le sem írtunk.
megtekintés
Magyarországon az utóbbi három évben egyes értelmezések szerint számos, igazából azonban nem sok munkahely jött létre, ráadásul ezeknek a fele olyan, ahol alacsonyak a fizetések.
megtekintés
A Penny Market technikai nehézséggel magyarázta a Magyar Nemzetnek a pénzfelvételi szolgáltatás szüneteltetését, ami a lap szerint azt jelenti, a lánc mégsem adta fel végleg a szolgáltatást.
megtekintés
Az idei évre tervezett bevétel alig ötöde folyt be eddig az állami vagyon hasznosításából, de a kormány ősszel belehúz, az interneten kezdi értékesíteni a köztulajdont.
megtekintés
Különbséget kell tenni a hosszabb és a rövidebb, turisztikai célú ingatlan-bérbeadás közt. Hosszabb távra nem kell engedély, nem kell számlát adni, de a bevételeket követni kell, szja-t és ehót kell fizetni.
megtekintés
Jövő februárban kezdik a próbafúrásokat azon a tengeri gázmezőn, ami akár 100 milliárd köbméter földgáz is lehet.
megtekintés
Vezető orosz politikusok is beszálltak az Auchan ellen múlt hónapban kezdett hadjáratba.
megtekintés
A német K-Utec tervezi az első lítiumkitermelő és -feldolgozó üzemet Bolíviában, így megindulhat a világ legnagyobb lítium-lelőhelyének kitermelése - tájékoztatta Heiner Marx vezérigazgató a német dpa hírügynökséget a szerződés aláírása alkalmából.
megtekintés
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter üdvözölte az új görög mentőprogramról kötött megállapodást egy vasárnapi lapinterjúban, de figyelmeztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a reformokat.
megtekintés
A magyar származású milliárdos tulajdonában lévő alap eladta a kínai online kiskereskedelemmel foglalkozó cég, az Alibaba részvényeinek legnagyobb részét.
megtekintés
Spanyolország látványos eredményeket ért el azóta, hogy 2012-ben méretes segélycsomagot kapott az eurótagállamoktól, a recept egy adag hagyományos megszorításból, egy kevés hagyományos vállalkozásösztönzésből, sok szerencséből és a politikai demagógia felfüggesztéséből áll össze.
megtekintés
Legtöbbjük azért, mert megromlott
megtekintés
A héten több kínai okostelefon-gyártó is új készülékeket mutatott be, a társaság aktivitását az indokolja, hogy eszközeiket még az Apple szeptemberi nagy bejelentése előtt szeretnék megismertetni a nyilvánossággal.
megtekintés
Az eredményes kifizetések érdekében támogatja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az ügyfeleit, nem cél a szankcionálás
megtekintés
Indul a visszajáró összegek jóváírása a forinthiteles ügyfelekkel való elszámolás keretében az OTP-nél – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazgató-helyettes.
megtekintés
Elfogadta a kormány a megyék és a megyei jogú városok által elkészített integrált területi programokat - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
megtekintés
Hamarosan két újabb takarékszövetkezet olvad be egy harmadikba, így koncentrálódik tovább a vidéki pénzintézeti piac.
megtekintés
Felépített egy kis híján egymilliárd dollárt érő céget, világszerte vásárolják a termékét, amin az ő arca van, mégis semmit nem akart, csak azt, hogy békén hagyják a méheivel és a kutyáival és kedvére hugyozhasson köröket a hóba.
megtekintés
Az augusztus 20-a előtti hosszúhétvégén, most vasárnap sok bolt döntött úgy, hogy él a kivétel lehetőségével, és kinyit vasárnap, írja a mindenar.hu.
megtekintés
Rábólintottak az euróövezet országai a mentőcsomag feltételeire, Görögország fellélegezhet.
megtekintés
Magyarország 8 millió eurós gyorssegélyt kért Brüsszeltől, amelynek hivatalos kérelme csütörtökön futott be az Európai Bizottsághoz - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos.
megtekintés
A belügyminiszter 1,1 milliós fizetést kap, az agrár- és a külügyminiszter pedig havonta 1,3 millió forintot.
megtekintés
Míg a teljes hazai sörpiac forgalma stagnál, a középszer helyett prémium minőségre átálló kis üzemek értékesítése meredeken emelkedik.
megtekintés
Eladó a harmadik legnagyobb magyarországi benzinkúthálózat, az Agip – írja a Népszabadság.
megtekintés
Eladó a harmadik legnagyobb magyarországi benzinkúthálózat, az Agip – írja a Népszabadság.
megtekintés
Több ezer ügyfél megtakarítása bizonytalan még mindig, mivel nem közvetlenül, hanem közvetve tartották a befektetéseiket a Buda-Cashsel közös tulajdonosi körbe tartozó, az idén februárban csődbe ment DRB-csoport bankjainál.
megtekintés
Kimegy az ember a reptérre jó előre, hogy biztos ne késse le a gépet, átmegy a biztonsági ellenőrzésen, be a tranzitba a duty free bolton keresztül, és még van egy órája.
megtekintés
A kukorica magával rántotta az almát, kéz a kézben produkálnak gyenge termést. A hőség a hibás. Bezzeg a dinnye, na, ő nagyon ügyes, betegre ehetjük vele magunkat, sokan vannak.
megtekintés