h i r d e t é s

Gurulni fog-e a metálturul augusztus 20-án?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Gurulni fog-e a metálturul augusztus 20-án?

2022. július 05. - 07:38

„Még nem köttetett szerződés (…) de zajlik egy egyeztető folyamat” – a Népszava értesülései szerint ismét szerepet kaphat az ünnepségen a tavalyi, kétes színvonalú felvonulás rendezője.

Forrás: Getty Images

Meglehet, idén is láthatunk több méter magas, ezüst turult vonszoló testfestett férfiakat, hatalmas háromkerekű gyerekbiciklire épített csodaszarvast vagy diszkógömb ihlette arany óriás Szent Istvánt gurulni az Andrássy úton. Megkerestük ugyanis a tavaly erős kritikai visszhangot kiváltó ünnepi felvonulást rendező TulipánTündér Film & Event Productions Kft. vezetőjét és tulajdonosát, Illés Gabriellát, hogy megtudjuk, részt vesz-e a cég idén is az ünnepi események szervezésében, és ha igen, akkor pontosan mit csinálnak, amire azt válaszolta a Népszavának: „Még nem köttetett szerződés az idei Szent István Nap programok szervezése kapcsán a produkciós cégünkkel.”, de „zajlik egy egyeztető folyamat”. Az viszont nem derült ki, hogy miképpen indult az egyeztetési folyamat, pályázaton vagy felkérés alapján kezdődtek-e a rendezésről szóló tárgyalások, mivel lapunk erre vonatkozó kérdésére a cégvezető nem adott választ. Az, hogy tárgyalnak, mindenesetre jelzi: a kormányzat annak ellenére is bizalmat szavazna a cégnek, hogy a tavalyi vonulás egyszerre keltett derültséget, megbotránkozást és váltott ki erős kritikát.

Mivel még nincs megkötött szerződés, a TulipánTündér Film & Event Productions Kft. vezetője arra sem válaszolt, hogy milyen feladatra és milyen keretösszegből gazdálkodhatnak. Az egyébkét újabb kérdéseket vet fel, hogy az augusztus 20-ai rendezvények egyik lehetséges rendezőjének még július elején sincs megkötött szerződése.

Az, hogy az idei tervezett kiadások nem tudhatóak, nem teljesen meglepő. Hiszen még nem ismert a költsége a tavalyi rendezvényüknek sem, amely – saját leírásuk szerint – olyan „showműsorok látványvilágát idéző, különleges felvonulás” volt, amelyen „monumentális díszletek, installációk és szobrok, valamint sztárfellépők részvételével megelevenedett Magyarország alapításának története”. Holott a nagy vitákat szító vonulás pontos költsége a Parlamentben is téma volt. Bencsik János független országgyűlési képviselő Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztertől kérdezte meg, hogy mégis „mennyi adóforintjába került a magyar polgároknak a dodzsemes Szent István, Gurulmadár és Pride-Csodaszarvas?” Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára csak annyit válaszolt: a Szent István Nap rendezvénysorozat lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kizárólagos tulajdonában álló, szakirányú feladatokat ellátó gazdasági társaságával megkötött szerződések alapján az Antenna Hungária Zrt. végezte. Az MTÜ végül az Átlátszónak annyit azért elárult, hogy az egész rendezvénysorozatra tűzijátékostól, felvonulásostól, fesztiválostól összesen 11,78 milliárd forintot költöttek tavaly.

Ebből azért juthatott néhány tíz vagy akár százmillió a TulipánTündérnek is. A 2018-ban alapított cég három veszteséges év után a 2021-et végre 101,1 milliós nyereséggel zárta 442,7 milliós árbevétel mellett. Éppen jókor fordult termőre a vállalkozás, mivel Illés Gabriella másik, hasonló nevű cégét, a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.-t 2020-ban fizetésképtelenné nyilvánították és felszámolási eljárás indult ellene. Holott azelőtt igen jól ment a társaságnak: két egymást követő évben is egymilliárd feletti árbevételt könyvelhettek el. Éppen azokban az években, amikor Ruszlan Rahimkulov orosz származású milliárdos – egyik érdekeltségén keresztül – Illésék üzlettársául szegődött. (A Rahimkulov-család hazai üzleteiről és partnereiről, NER-kötődéséről a Népszava korábban többször is beszámolt.)

Az idei rendezvényekről már júniusban szétkürtölték, hogy válság ide, háború oda ismét négynapos programsorozattal köszöntik az államalapítást. Mint írták, a négynapos fesztiválon a hagyományos állami programok: tisztavatás, légiparádé, zászlófelvonás, ingyenes Szent Korona-látogatás, valamint az ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet mellett lesznek könnyűzenei koncertek Operett Korzó, Varázsliget és a tavalyi nagy sikerre tekintettel Csárdafesztivál és Hősök útja is. Összesen 17 utcai rendezvényen mulathat a nép Budapest különböző pontjain mesterségek és magyar ízek ünnepel, utcazenével, „sport hősökkel“ és az Aranyvonattal.

A programhirdetést követően több szervnél, többször is rákérdeztünk a teljes ünnepi programra, a szervezőkre és a költségekre, de egyik helyről sem kaptunk választ. Más forrásból azonban lapunk megszerezte a fővárosba tervezett ünnepi rendezvények listáját, amiből kiderült, hogy augusztus 19-én ismét lesz felvonulás az Andrássy út Hősök tere és Kodály körönd közti szakaszán. Nem marad el a divat fesztivál sem, az Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat- és Design Ügynökség szervezésében. (Az ügynökséget vezető Jakab Zsófia idén májustól az MTÜ marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettesként is dolgozik, holott az ügynökségtől már 2020-ban havi bruttó 1,95 millió forintos fizetést kapott.)

Az ünnep előestéjén, 19-én este Leslie Mándoki ad koncertet a nem túl tágas budavári Szentháromság téren. Augusztus 20-án este "Európa legnagyobb tűzijátéka“ szórakoztatja majd a nagyérdeműt, de hogy mennyiből lesz a legnagyobb, arra nem kaptunk választ. A tervek szerint 35 percig fog tartani és lesz benne drón show és fényfestés is.

A Népszava információi szerint az állami hírügynökség által szemérmesen csak „szervezőként" hivatkozott vállalkozás a NER udvari beszállítója, a Moonlight Event Kft.

 

Fekete Norbert / Hompola Krisztina / Szalai Anna
/ Népszava