h i r d e t é s

Gusztustalan dolgokat engednek a Rudasból a Dunába

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Gusztustalan dolgokat engednek a Rudasból a Dunába

2018. szeptember 12. - 07:46

 

Dunai horgászok figyeltek fel rá, hogy a Rudas fürdőből tiszta medencevíz helyett ürüléket, vécépapírt, tamponokat tartalmazó kommunális szenny ömlik a Dunába. Bejelentésükre a bekötési hibát kijavították, a szennyezés azonban nem tűnt el - írja a 444.hu.

Rudas fürdő - Forrás: turistamagazin.hu

Az egyik horgász hivatalos bejelentést tett az illetékes hatóságnál, s  helyszíni szemlénél ki is derült, hogy a Rudas egy vezetéken át tényleg szennyvizet enged a Dunába. Egy másik szemlén a hiba oka is kiderült, miszerint a gyűjtővezeték felújításakor egy aknát tévedésből nem kötöttek rá a szennyvízhálózatra a gyógyfürdőben. A hatóság kimondta, a problémát 2018. május 1-ig rendezik - olvasható a portál cikkében.

A horgászok által a portálnak küldött képek szerint azonban a megadott határidő után is használt vécépapír, intim betétek, és kéztörlő kendők folytak be a Dunába. A Csatornázási Művek újabb vizsgálatából kiderült,  hogy egy másik vizesblokk használt vize még mindig nem a megfelelő csatornán keresztül távozik. Igaz, így már többszörös hígítással, a hatóság szerint immár veszélytelenül érkezik a szenny az élővízbe.

A fürdőt azonban így is felszólították a hiba elhárítására, amit azonban a portál és az ott horgászók által elküldött képek szerint a Rudas azóta sem volt képes műszakilag megoldani. (napi.hu)

Frissítés (2018. szeptember 12. 16:27) - A BGYH Zrt. közleménye

A médiában több helyen megjelent, a Rudas fürdő szennyvíz elvezetésével kapcsolatos hír kapcsán, közleményt adott ki a BGYH Zrt..

2010-ben - még az előző, MSZP-SZDSZ-es városvezetés alatt - a Budai Duna-parti főgyűjtő megépítése során megbízott projekt menedzsmentjeként eljáró Enviroduna Kft. feladata volt a Ø 60-as bekötőcsatorna megépíttetése, valamint a Rudas fürdőben már a korábbi években szétválasztott szennyvíz rákötést is a kivitelezőnek kellett volna elvégeznie.

Ez sajnálatos módon nem történt meg, amelyről a BGYH Zrt.-nek nem volt tudomása, hiszen a szennyvízgyűjtő akna a Rudas fürdő területhatárán kívül található. Jelenleg ez a szennyvíz a használt medencevízzel együtt a Társaság magáncsatornáján keresztül folyik bele a Dunába, amiről a 2011-ben kiadott vízjogi üzemeltetési engedély is szól. Az augusztusban kapott hír kapcsán, Társaságunk és az FCSM munkatársai folyamatosan vizsgálják annak lehetőségét, hogy a kialakult helyzetet minél előbb megoldják.

Fontos megjegyezni, hogy a kifolyó, higított szennyvíz minősége a Dunára előírt valamennyi határértéknek megfelel.


 

h i r d e t é s