h i r d e t é s

Gyulyás Gergely szerint csak szolid pluszjogokat kap az Orbán-kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyulyás Gergely szerint csak szolid pluszjogokat kap az Orbán-kormány

2020. május 28. - 17:25

A veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi válsághelyzet bevezetését, illetve a költségvetést vitatta meg a kormány hétfői és szerdai ülésén, köszönt be Gulyás Gergely. 

Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely - Fotó: Botár Gergely / MTI/kormany.hu

És ugyanazzal a levegővel lemondott az ellenzékről, amelyik szerinte felháborító módon támadta a veszélyhelyzet alatt a kormányt és a védekezést irányító szakembereket egyaránt. (A Népszava kérdésre egyébként a miniszter azt mondta: ez olyan magatartást, amit mindenképpen rögzíteni kellett a veszélyhelyzet visszavonásáról szóló törvényben, mégpedig úgy, hogy a bírálókat „történelmi felelősség terheli.)

És a kritikák nem szűnnek, noha a Miniszterelnökség vezetőjének értelmezésében a járványügyi válsághelyzet nem rendkívüli jogrend, hiszen alapjogokat nem lehet korlátozni akkor sem, amikor hatályban van – például nem csorbítható a gyülekezési jog (azaz kormányellenes demonstrációt lehet tartani).

A jövőben a járványügyi „üzemmód” alatt a kórházak kvázi katonai irányítása megmarad, ahogy kitart az idősek vásárlási sávja is, illetve mellőzni kéretik a tömegrendezvényeket. Azaz, konstatálta Gulyás Gergely, a kormánynak csak nagyon szolid pluszjogosítványai lesznek, hiszen a rendeleti kormányzás nem működik tovább.

Azért a trianoni megemlékezéseket megtartják június elején, illetve a parlament díszülést tart, ahol Áder János beszél. (Egyedül – tömegessége okán – a Kossuth téri Trianon-emlékmű átadása csúszik augusztus 20-ára.) Gulyás Gergely szerint az emlékezést és az ünneplést különösen emlékezetessé teszi, hogy a kettős állampolgárság intézményének hála több mint egymillióval gyarapodott a magyar állampolgárok közössége.

A költségvetés konkrétumaira a Miniszterelnökség vezetője nem vesztegetett szót, szerint a helyes kifejezés az, hogy ez a gazdaságmentés büdzséje lesz – ugyanis rengeteg a bizonytalanság. Az EU például 7 százalékos recesszióval számol, a pénzügyminisztérium 3 százalékossal, míg a hazai jegybank 2-3 százalékos növekedést is elképzelhetőnek tart. Azaz mintegy 10 százalékos eltéréssel kalkulálnak a forgatókönyvek – ez a tavalyi GDP-t nézve mintegy 4500-5000 milliárd forint.

A kormány Gulyás Gergely szerint partnerként tekint az önkormányzatokra, épp ezért nem akarja csökkenteni a költségvetés a települések forrásait, így mintegy 850 milliárd forinttal több támogatást tervezett be a településeknek.

Arról nem beszélt Gulyás Gergely, hogy milyen forrásokat és jogosítványokat vettek el az önkormányzatoktól. Például jövőre is elvonják a gépjármű adót, illetve négyszeresére nő a szolidaritási adó – utóbbit a jobb anyagi helyzetben lévő önkormányzatok fizetik, és a kormány a forráshiányos településekhez csatornázza be. Csakhogy a megemelt tétel a most stabil költségvetéssel rendelkező helyhatóságok büdzséjét is mínuszba fordíthatja.

Ami a 750 milliárdos, hitelből finanszírozandó uniós „újraindulási csomagot” illeti, arról a Miniszterelnökség vezetőjének szíves közlése szerint Orbán Viktor beszél majd szokásos pénteki rádióinterjújában. (nepszava.hu)