h i r d e t é s

Gyurcsány százmilliót kaszált, Vona mintha fedél nélkül élne

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány százmilliót kaszált, Vona mintha fedél nélkül élne

2015. február 01. - 11:03
0 komment

Nem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve pártelnökök többségének vagyoni helyzete.

Nagyobb jövedelemkülönbségről számolt be ugyanakkor a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, akinek cégéből származó eseti jellegű osztaléka 100 millió forinttal 169 millió forintra emelkedett.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a tavaly év végi vagyoni állapotát bemutató nyilatkozatában II. kerületi társasházi lakásával összefüggésben ugyanazokat az adatokat tünteti fel, amelyeket tavaly márciusban kijavított 2014 januári beszámolójában. Ezek alapján az ingatlan 185 négyzetméteres, kizárólagos tulajdonosa pedig hivatalosan a fideszes politikus, noha - korábbi tájékoztatása alapján - a lakás felére úgy tekint, mint házastársa tulajdona. A politikus vagyonnyilatkozatában szerepel egy általa körülbelül 40 négyzetméteresre becsült, II. kerületi teremgarázs és tároló, amelyet 2010-ben vásárolt.

A Fidesz frakcióvezetője továbbra is magáénak tudhat egy balatonlellei üdülőt, valamint több szakonyfalui erdőt és más ingatlant, amelyeket mind örökléssel szerzett. Rogán Antal megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald-festményét és Bak Imre egy alkotását is.

Rogán takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,3 millió forintról 3,5 millió forintra csökkent, banki tartozása ugyanakkor változatlanul 30 millió forint, magánszemélyekkel szembeni hátraléka pedig 16,8 millió forint maradt.

Forgószék, motorkerékpár

Tóbiás József, az MSZP elnöke egy érdi lakóház 50 százalékos tulajdonosa, más ingatlana nincs. Örökölt ugyanakkor egy Tatran típusú motorkerékpárt, amely (ha különlegesen jó állapotban van) akár 100 ezer forintot is érhet. Másfél millió forint készpénze van, és 11,5 millió forinttal tartozik. A megjegyzés rovatban az szerepel, hogy előszerződést kötöttek egy beépítetlen területet, amelyet a jelenlegi ingatlanuk eladása után vásárolnának meg – ebből akár az is következhet, hogy Tóbiásék hamarosan költözni fognak.

Ingatlanvagyona, gépjárműve nincs, viszont 800 ezer forintot tart takarékbetétben, és 190 ezer forintnyi bevétele származott könyvkiadásból. Nem tartozik senkinek, ám így is a parlament egyik legszerényebben eleresztett képviselőjének látszik a vagyonnyilatkozata alapján a jobbikos Vona Gábor. Az anyagból sem az nem derül ki hogy a frakcióvezető hogyan oldja meg a lakhatást, sem pedig az, hogy van-e más (például pártelnöki) jövedelme a képviselőségen kívül.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy Kisnémediben található erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak a tulajdonosa.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása 120 ezer forinttal 3 millió forintra csökkent, míg 200 ezer forintos banki tartozása megszűnt. Az LMP-s politikus vagyonnyilatkozatában jelzi, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét, azonban 50 százalékos tulajdonosként évente adóköteles jövedelemre tesz szert ügyvédi irodájától, amelynek összegét nem tüntette fel.

Egy harmadik kerületi, 72 négyzetméteres lakás, illetve egy szintén harmadik kerületi, 86 négyzetméteres lakás fele a fő vagyontárgya Szabó Tímeának, a Párbeszéd Magyarországért társelnökének. Van továbbá egy Citroën Xsara gépkocsija, és 14 millió forint tartozása. A vagyonnyilatkozat a képviselői laptopon kívül a képviselői irodaházban használt Garzon irodabútorokat is feltünteti. A már az előző ciklusban is képviselő Szabó – ha hihetünk a dokumentumnak – nem a politikából fog meggazdagodni.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a frakcióvezetők havi javadalma 1,3 millió forint volt tavaly decemberben.

Fazekas, a könyvmoly

A földművelésügyi miniszter jókora kiterjedésű Karcag környéki szántóterületek földbirtokosa, számos karcagi és budapesti lakóingatlan birtokosa feltüntet vagyonnyilatkozatában egy nyolcéves Toyota Corollát, pedig miniszterként bizonyára nem azzal jár. Jelzi azt is, hogy 6500 kötetes könyvtára folyamatosan bővül. Az, hogy takarékbetétben 2,3 millió forintot el tudott helyezni, megnyugtató, tavaly óta közel egymillióval többet tudott megtakarítani.

A vagyonnyilatkozat tartalmazza még, hogy fizetése 1,1 millió forint, meg hogy miniszterként egy 700 ezer forint értékű laptopot juttatott neki az Országgyűlés. A miniszternek a nyilatkozat szerint nincsen számlán tartott pénze, és nincsenek vagyontárgyai. Viszont egy fillérrel sem tartozik senkinek, se banknak, se magánszemélynek.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Az utóbbira felvett jelzáloghitel összege változatlanul 67 millió forint. A politikus vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 169 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 100 millió forinttal több a májusi adatnál.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt független országgyűlési képviselője egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak 1991 óta, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben, egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. Az ellenzéki politikus egy 2007-es évjáratú Volkswagen Phaeton gépkocsi tulajdonosa, de két éve örökölt egy 27 éves Ford Orion autót is. A volt szabaddemokrata miniszternek nem változtak jelentősen megtakarításai, amelyek összértéke mintegy 7,7 millió forint.

A két független képviselő havi javadalma 749 ezer forint volt tavaly év végén.

 

nol.hu

{flike}