Erre az évre négyszázalékos GDP-növekedéssel számol a kormány, amit el­­sősorban uniós pénzből és béremelésekkel akar elérni. Amikor azonban három-öt év múlva elfogynak a közösségi források és saját lábra kell állni, gyorsan ki fog derülni: sem minőségben, sem mennyiségben nincs meg az a termelő tőke, ami a növekedéshez kellene – állítja lapunknak adott interjújában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora. Azt jósolja, hogy kevesebb lesz a munkahely, több a közmunkás, még inkább elmaradunk a visegrádi országoktól is. Az élénkítéshez muszáj lesz adósságot növelni, így viszont elszaladhat a büdzsé hiánya, vagyis előbb-utóbb megszorításokat kell bevezetni. Volt már ilyen.

– Ön is megmosolyogta Matolcsy Györgyöt tavaly év végén, amikor kimondta, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál 2017-re?

– Meglepődtem a kijelentésén, azt gondoltam, ez mégiscsak túlzás. Én ugyanis abból indultam ki, hogy mi az, ami a magyar gazdaságtól reálisan elvárható.

– És mi?

– Nehéz pontos számot mondani. A fenntartható növekedési pálya az lenne, ami hosszú távon – kívül-belül – egyensúlyban tartja az egész gazdaságot. Ez valahol 0 és 1 százalék között lehet az uniós támogatások nélkül.

– A jegybankelnökre ráerősített Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Még akkor is túlzásnak tartotta?

– Tovább gondolkoztam, s rájöttem, természetesen lehet 4 százalékos GDP-növekedés idén. Egy gazdaságban pont úgy, mint egy családban, rövid ­ideig lehetséges teljesen másképp költeni, mint amit megengedhetnénk magunknak. Legfeljebb feléljük a tartalé­­kain­­kat, eladósodunk. Amikor ezt összeraktam magamban, láttam, hogy a növekedés forrásai a béremelések és a közösségi pénzek lesznek. A kormány az uniós támogatásokat gyorsított ütemben akarja felhasználni, s ha hatalmas mennyiségű pénzt tud beforgatni a gazdaságba, akkor az átmenetileg lehetővé teszi a magasabb gazdasági növekedést. Nagy kérdés, ennek milyen következményei lesznek s ezek a hatások mennyi ideg maradnak velünk.

– Ezért fogalmazott úgy az ÉS-ben, hogy „a realista elemző az optimistával szemben nem reméli, hanem attól tart, hogy 4 százalékos lesz a GDP bővülése”?

– Egy normális kormányzatnak az lenne a feladata, hogy hosszú távú növekedési pályára állítsa az országot. Most nem ez történik.

– Mi van, ha elérjük a 4 százalékot? Volt már olyan időszak, 2002 és 2006 között, amikor az akkori kormányzat kierőszakolta a növekedést, s ­emiatt felborult az államháztartás egyensúlya. Ebben a helyzetben érte az országot a gazdasági világválság 2008-ban. Egyebet sem hallottunk, mint hogy öt perc múlva itt az államcsőd. Mégsem történt meg.

– A 2000-es évek elején 1-2 százalék volt a fenntartható növekedés, amit a Gyurcsány- és a Medgyessy-kormányok feltornáztak 4 százalékra – aminek az eladósodás volt az egyenes következménye. Most annyival jobb a helyzet, hogy rendelkezésre állnak az uniós támogatások, vagyis nem hitelből nyomják a többletet gazdaságba. Még sincs rendben, ami történik. A nagy mennyiségű európai uniós támogatás, amit Magyarország eléget, kis hatásfokú gazdasági növekedést produkál. A forrást ugyanis nem technikai és technológiai felzárkóztatásra, termelő beruházásokra, tőkebefektetésekre fordítják, hanem játszóterekre, városközpontokra, vadászházakra. GDP-arányosan utoljára a második világháború utáni Marshall-segély juttatott olyan mennyiségű forrást európai gazdaságokba, mint amekkorát Magyarország kapott és kap az utóbbi években. A németek vagy a franciák például abból a pénzből konszolidálták, állították talpra és tartós növekedési pályára a gazdaságukat. Magyarországon viszont a 2010 utáni időszakot a felzárkózás és a korszerűsítés helyett a leszakadás éveinek mondhatjuk, a pénzek felhasználásánál az elsődleges szempont az, hogy minél többet el lehessen lopni. Nyilvánvalóan nem vesznek külföldi gépeket a támogatásokból, ha építkezni is lehet belőle, amit többszörös áron számolnak el a hazai vállalkozók.

– Ezt ma már mindenki tudja, a társadalomnak nincs ellenvetése.

– Csakhogy ha nincs állami befektetés, akkor a beruházások összességében mínuszba kerülnek, mert nincs elég magánberuházás sem. Ami azt jelenti, hogy a termelő tőke állománya nem bővül. Ráadásul a támogatásokat nem piaci alapon, hanem pofára osztják el. Létrejön és megerősödik egy olyan gazdasági szerkezet, ami hosszú távon fenntarthatatlan s gátolja a fejlődést. A világ versenyképességi rangsorában a 69. helyen állunk, ez is mutatja, hogy a magyar tulajdonban lévő vállalatok, amelyek az elmúlt években hatalmas mennyiségű pénzt kaptak, nem tették versenyképessé Magyarországot. Az export 20 százalékát is alig tudják megtermelni. A mezőgazdasági kivitelünk is problémás, mindössze 10 százalékot képez benne a magas hozzáadott érték tartalmú részarány, a külföldre eladott áruk zöme élő állat, nyers hús, gabona, zöldség, gyümölcs.

– Ha egyszer a kormány ezt támogatja, mit lehet tenni?

– Persze. Ha a kormány szerint az ötezer hektáron gabonát termelő gazdaság a mintaüzem, akkor ez a szerkezet alakul ki. Csakhogy ez az elmaradottságot konzerválja. Az az előrevivő, amit a dánok vagy a hollandok csinálnak: intenzíven, nagy hozzáadott értékkel termelnek a világpiacon eladható terméket. Szerencséje van a magyar kormánynak, mert defláció van a világgazdaságban, vagyis az a többletforrás, amit benyomnak a magyar gazdaságba és nem bővíti a termelést, az nem fogja felpörgetni az inflációt.

– Említette, hogy az uniós pénzek mellett a 4 százalék elérésének másik eszköze a béremelés. Ebben hol a csapda?

– Maga a béremelés sem valósítja meg, amit elvárnak tőle. Azt gondolják, hogy ha a béreket megemelik, akkor majd nő a termelékenység is. Jelentem, ez éppen fordítva van. A magas hozzáadottérték-tartalmú, korszerű termékek térnyerése növeli a termelékenységet és teszi lehetővé a reálbérek emelkedését. A nagy kérdés, hogy mire költik az emberek a többletpénzt. Nyilvánvalóan nem fogunk sokkal több kenyeret és húst venni. De már most látszik, hogy amint elkezdtek picit emelkedni a bérek, több ­autót, számítástechnikai eszközt, telefont vesz a lakosság, vagyis elkezdték lecserélni a tartós fogyasztási cikkeiket. Csakhogy ezek importtermékek, a külföldi vállalkozások bevételeit növelik, nem a magyarokét. A béremelésnek tehát egészen kis hatása van a gazdaságra. Azt sem hiszem, hogy a béremelés miatt bezárnak a rosszul működő cégek és onnan a munkások a jobb vállalkozásokhoz mennek dolgozni, vagyis megoldódnak a munkaerő-piaci nehézségek. A felszabaduló munkaerő ugyanis alacsony képzettségű, és olyan helyen van – az ország keleti vagy déli részén –, ahonnan nem tud elmozdulni.

– Mikor és miben mutatkozik meg, hogy a kényszerített növekedés és az uniós források rossz felhasználása zsákutca?

– Ha három-öt év múlva elfogynak a közösségi pénzek és saját lábra kell állni, gyorsan ki fog derülni: sem minőségben, sem mennyiségben nincs meg a növekedéshez szükséges termelő tőke. A stadionok és középületek az építésük során növelik ugyan a GDP-t, de később csak eszik, hiszen önmagukat nem képesek fenntartani. Egyértel­­műen kevesebb lesz a munkahely és több a közmunkás, még alacsonyabb a növekedési ütem, s még inkább elmaradunk a visegrádi országokhoz képest is.

– Mi lesz a 4 százalék után?

– Ha nincs külső forrás, akkor a költségvetés kénytelen adósság árán élénkíteni, amiből következik, hogy elszaladhat a büdzsé hiánya, vagyis előbb-utóbb megszorításokat kell bevezetni. Most még nagyon kedvező a folyó fizetési és a külkereskedelmi mérleg helyzete, ugyanis itt vannak a többségi külföldi tulajdonú vállalatok, az uniós támogatások, és a külföldön dolgozók is hazaküldik a valutát. Ez elég ahhoz, hogy fedezze a többletfogyasztásból eredő importot. Amint leállnak az uniós támogatások, azonnal romlani fog a folyó fizetési mérleg. Sőt: mi van akkor, ha az Egyesült Államok valóban kiveti a 35 százalékos többlet importvámot a német autók­­ra, ami miatt a cégek csökkenteni kényszerülnek a termelésüket? Nem Németországban fogják kezdeni, higgye el. Amint a Magyarországon lévő német autógyárak csökkentik a kapacitásaikat, az exportunk megroggyan. És akkor itt állunk a magasabb bérek miatt magasabb fogyasztásra szoktatott, elsősorban külföldi terméket vásárló lakossággal. Akkor fog kiderülni, hogy a magyar gazdaság nem képes exporttal ellensúlyozni az importot, mert most nem exportkapacitások fejlesztésére költöttük az uniós támogatásokat. 2006-ban is hibába mondtuk néhányan: nem vezet jóra a kikényszerített növekedés, Gyurcsány Ferencék nem hallgattak ránk. Amikor bejött a gazdasági világválság, Magyarország az elsők között esett térdre, és ha nem vesszük fel az IMF-hitelt, akkor elkerülhetetlen lett volna az államcsőd. Azt kellene megérteni, hogy a magyar gazdaság továbbra is sérülékeny, csak ez most nem látszik, mert nagyon kedvezőek a nemzetközi és a hazai feltételek.

Mellár Tamás

Fotó: Bazánth Ivola

közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem tanára, az MTA doktora. 1977-ben a Pécsi Tudományegyetemen végzett közgazdászként, 1981-ben ugyanitt egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1988 és 1989 között a Prin­ceton Egyetem vendégkutatója volt.

1989-ban a Magyar Demokrata Fórum tagja lett, egy évvel később a Privatizációs Kutatóintézet tudományos igazgatója.

1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, 2002 és 2004 között az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke.

2009 óta tanár a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. 2010–2011-ben a Századvég Gazdaságkutató Zrt. alapítója, kutatási igazgatója. Számos tudományos testület elnöke és tagja, munkáját több alkalommal ismerték el tudományos kitüntetésekkel.

Szerző: Szabó Brigitta / 168ora.hu