h i r d e t é s

Ha a szocik komolyan veszik magukat, eljárás indulhat Szanyi ellen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha a szocik komolyan veszik magukat, eljárás indulhat Szanyi ellen

2016. július 05. - 08:06
0 komment

A szabadszájú EP-képviselő túl messzire ment.

Forrás: nlcafe.hu

„Molnár Gyula ragyogó választás a Fidesz számára”, volt olyan lap az MSZP-elnökválasztás után, akinek így kommentálta Szanyi, hogy a korábbi újbudai polgármester lett a párt első embere.

A Népszabadság pedig arról ír ezek után, hogy a pártvezetők közül többen úgy vélik, hogy az elnöki székért folytatott csatározásban az utolsó helyen végző EP-képviselő sértettségből beszél arról, hogy Molnár könnyű célpont lehet a Fidesznek, utalva a végül felmentéssel végződő korrupcióvádra.

A párton belülről azt mondták a lapnak, ha komolyan veszik magukat, akkor Szanyi ellen fegyelmi indulhat, ez az új országos elnökség első, szerdai ülésén dől majd el.

Szanyi ellen 2014 októberében egyszer már majdnem indult fegyelmi, akkor egy látogatói csoport tagjaként vendégül látta Brüsszelben a Gój Motoros Egyesület tagjait.

(Népszabadság) / 24.hu